Legkorábban 2019-ben magyar euró?

Hírösszefoglaló
2010. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország legkorábban 2019-ben csatlakozhat az euróövezethez, vélhetően Lengyelországgal együtt – legalábbis ezt jósolták tegnap londoni elemzők, akik szerint az euróövezeti adósságválság miatt már nem tűnik olyan vonzónak a valutauniós tagság, mint korábban. Szerintük Csehországban legkorábban 2020-ban vezethetik be az európai közös pénzt.
A távirati iroda arra emlékeztetett, hogy a JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének szakértői nemrégiben már jelezték, hogy a 2010-es évtized végéig, illetve a 2020-as évekig kitolták a „közép-európai hármak” eurócsatlakozásának időpontjára adott előrejelzésüket. A JP Morgan elemzői szerint a prognózis e felülvizsgálatának oka a közép-európai országcsoport eurólelkesedésének csökkenése s „az euróövezet életképességét fenyegető kihívások”. A pénzügyi csoportnál úgy vélekednek, az euróövezeti csatlakozás gazdasági ösztönzői Magyarország esetében a legerősebbek a három említett ország közül, ám a legutóbbi gazdaságpolitikai lépések arra vallanak, hogy a valutauniós csatlakozás Magyarországon a korábbinál „kevésbé sürgető”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.