Módosítanák a sztrájktörvényt

Hírösszefoglaló
2010. 12. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak abban az esetben lehetne sztrájkolni a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző cégeknél – a tömegközlekedés, a távközlés, az energiaszolgáltatás terén –, ha megállapodás születik az elégséges szolgáltatások mértékéről. Ennek hiányában a munkabeszüntetés akkor lenne megtartható, ha a felek bármelyikének kérelmére a munkaügyi bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit – ezt javasolja két fideszes képviselő, Kara Ákos és Kontur Pál. A parlament honlapján is közzétett javaslat szerint a munkaügyi bíróságnak öt napon belül, nemperes eljárásban, szükség esetén a felek meghallgatása után kellene döntenie. A határozat ellen a közléstől számított öt napon belül lehetne fellebbezni, a másodfokú bíróság pedig ugyancsak öt napon belül döntene. Kara Ákos és Kontur Pál indokolásukban azt írják, hogy az elégséges szolgáltatásról szóló megállapodás elmaradása jogbizonytalansághoz vezet a munkabeszüntetés jogszerűségét illetően. A politikusok szerint a rövid bírósági határidők ugyanakkor biztosítják, hogy ne lehetetlenüljön el a sztrájkjog gyakorlása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.