Nem Moszkva ölette meg Litvinyenkót?

Munkatársunktól
2010. 12. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oroszország megpróbálta elfogni a Litvinyenko-gyilkosság feltételezett elkövetőit Nagy-Britanniában, de London közölte Moszkvával, hogy semmi szükség a segítségükre, urai a helyzetnek – derült ki a WikiLeaks oknyomozó honlap tegnap nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai levélváltásából. A The Guardian brit napilap által közölt dokumentumban azt állítják, hogy 2006 decemberében az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik vezetője, Henry Crumpton Londonban együtt vacsorázott az orosz Szövetség Biztonsági Szolgálat (FSZB) képviselőjével, Anatolij Szafonovval. A jelentés alapján úgy tűnik, Moszkva nem vett részt a korábbi kém, Alekszandr Litvinyenko megmérgezésében.
Izrael megelőző csapást mérhet Iránra, s ehhez akár atomfegyvereket is bevethet – egy kiszivárogtatott amerikai diplomáciai irat szerint ezt mondta Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök Robert Gates amerikai védelmi miniszternek kettejük februári római találkozóján. A Rómában működő amerikai nagykövetség jelentése szerint Berlusconi közölte: senki, még Barack Obama amerikai elnök sem állíthatja meg Izraelt, ha az fenyegetve érzi létét. Az új kiszivárogtatások között olvasható, hogy XVI. Benedek pápa még bíborosként nagyon ellenezte Törökország felvételét az Európai Unióba. A Szentszék figyelmeztetett, hogy a szóban forgó jelentésekben megjelentek kizárólag a szerzők véleményét tükrözik, s nem az egyházét.
Kövér László, a parlament elnöke az MTI-nek információs terrorizmusnak nevezte a diplomáciai iratok nyilvánosságra kerülését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.