Önkéntesek az EU-ért

2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy hangsúlyt kap a jövő év januárjában kezdődő magyar uniós elnökség idején az önkéntesség, hiszen 2011 az önkéntesség éve az Európai Unióban. A Külügyminisztériumban tegnap tartott sajtótájékoztatón Győri Enikő, a külügyi tárca uniós ügyekért felelős államtitkára kiemelte, hogy a magyar elnökség egyik fő üzenete szerint aktív, cselekvőképes polgárokra van szükség, akik saját és közösségük sorsának jobbra fordításáért tevékenykednek. Az államtitkár közölte, hogy októberben az Országgyűlésben a civil szervezetek képviselői lehetőséget kaptak arra, hogy reagáljanak a magyar elnökség prioritásaira. Győri Enikő közölte, hogy az Európai Bizottság (EB) százezer euróval támogatja az önkéntesség évét, a Külügyminisztérium százharmincmillió forint értékben ír ki pályázatokat civil szervezetek számára, a nemzeti civil alapprogramból kétszázkilencvenmillió forintot különítenek el erre a célra. Az állampolgársági aktivitásról szóló áprilisi budapesti konferenciára huszonkétmillió forintot szán Magyarország, harmincmilliót az EB. További rendezvényekre hetvenmillió forint áll rendelkezésre.
Sophie Beernaerts, az EB civil kapcsolatokért felelős munkatársa úgy fogalmazott, hogy a polgárokat és a civil szervezeteket minél inkább be kell vonni az unió politikai napirendjének és ezáltal a közös jövőnk alakításába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.