Riport

Megszokhatták már a kedves olvasók, hogy az FB Press nem pihen a babérjain. Munkatársai fáradhatatlanul járják az országot, bárhol történik valami, elsőként száguldanak a helyszínre. De ha nem történik sehol semmi, akkor is szolgálnak valami meglepetéssel. Most például sikerült szóra bírni azt az embert, aki tízmillió leggazdagabb magyar listáján a 8257164., vagyis a Darasznyán élő Smidrony Jánost. Váratlanul toppantunk be hozzá, éppen a kutyaól tetejét javította, ennek ellenére rögtön letette a kalapácsot, készségesen állt rendelkezésünkre. Ugyanolyan munkaruhát visel, mint az egyszerű emberek, még jól is áll neki a homlokába húzott sísapka és a kantáros kertésznadrág. Nyitott, közvetlen egyéniség.
– Saját kezűleg javítja a kutyaólat? Ennyire szeret dolgozni? – kérdeztük meglepetten.
– Beázik, muszáj rendbe hozni – kerüli meg a kérdést. – Szegény Gombócot megmérgezte valami rohadt gennyzsák! Kénytelen vagyok másik kutyát szerezni. Tudja, a tyúkok miatt.
– Miféle tyúkok miatt?
– Tyúkokat tartok, de lopják őket, mint a cukrot. Csak egyet kapjak el, légycsapót csinálok a füleiből! Na, ne ácsorogjunk itt, az udvaron, kerüljünk beljebb!
Meglepően puritán körülmények között él Smidrony János. Látszik, hogy nem kápráztatják el az anyagi javak, rideg józansága nem engedi, hogy a pénz bűvöletében éljen. Lakását egyszerűen rendezte be, semmi hivalkodás. Megkockáztatjuk, már-már a szegénység látszatára helyezi a hangsúlyt, noha a hatvanas évek világát idéző sparhelt, a cefrével teli zománclavór, vagy a hálószobát uraló vén szászágy, amelynek kitört lábait téglák pótolják, nosztalgiára fogékony lelki alkatról árulkodnak.
– Egyedül él? – tesszük fel a kérdést, anélkül, hogy a magánéletében vájkálnánk.
– Már három éve – rántja meg a vállát. – Az asszonyt kidobtam, összefeküdt a tejtestvéremmel, Gyuszi hentessel. Rajtakaptam őket a régi istállóban, ahol most román üzletemberek laknak albérletben.
– Ezek szerint most magányosan él.
– Már úgyis zavart az asszonybűz. Annyit beszélt, hogy a fal adja a másikat.
– A hétköznapi halandók úgy képzelik, hogy egy ilyen elfoglalt embernek minden perce be van osztva. Egész életét a tenni akarás hatja át. Jól látjuk?
– Holnap hajnalban vág a szomszéd, megyek lefogni a disznót. Délben a papunknál szippantunk. Mindig van mit csinálni. A környéken minden lagziba engem hívnak pacalt főzni. Szeretek a kondér mellett állni. Fröccsözök, szemlélődök. Férfinak való.
Olyan szerényen mondja, mintha valami semmiségről lenne szó.
– Ön példát mutat arra, hogy nem minden az üzlet, hiszen a pénz világán túl is van élet!
– Fene tudja! A lagzi is üzlet! A menyasszonytáncból hat százalékot szakítok, embereket szervezek rá. Az ételmaradékból is lecsípek. Legutóbb itt álltam negyven liter húslevessel és hatszáz sajtos pogácsával.
– A rászorulóknak adta?
– Még csak az kéne! Menjenek dolgozni! Az egészet eladtam a Tücsök falatozónak, de a levest előtte felvizeztem – meséli nevetve, s mi is vele nevetünk ezen a pajkos csínytevésen. – Tavaly hat rekesz sonkatekercs büdösödött meg az ágyam alatt, mert elfeledkeztem róla.
– Nyilván rengeteg a társadalmi kötelezettsége.
– Azt nem tudom, kérem, de olyan ütős vegyes pálinkám van, hogy sírva hívogatják az édesanyjukat, ha megkóstolják! – Már hozza is a vizespoharakat, tölt a műanyag palackból. Koccintunk, felhajtjuk, s egy csapásra oldódik a merevség, testvériesebbé válik a hangulat. – Jólesik, ha néha rányitják az ajtót az emberre – mondja elérzékenyülve.