Rockkarácsony Budapesten

R. Kiss Kornélia
2010. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két koncerten is kiereszthetjük a gőzt a hét végén, mielőtt elérne minket a karácsonyi nyugalom: a Quimby ma a Petőfi Csarnokban, a Tankcsapda holnap a SYMA-ban áll színpadra. A lassan klasszikussá váló Tankcsapda még mindig megérdemli az ünneplést, a dunaújvárosi panelrengetegből érkezett, mára az egyik legnépszerűbb magyar zenekarként számon tartott alternatívrock-banda, a Quimby pedig már csak azért is érdekes lehet, mert a napokban új albummal rukkoltak elő. A nehezen beskatulyázható stílusú Quimby a nők bálványaként is emlegetett Kiss Tiborral az élen öt év szünet után jelentkezik új koronggal, leszámítva persze a tavaly márciusi Ajjajaj című maxit. Az utolsó album a 2005-ös Kilégzés volt, a Kicsi ország pedig a hét végén, szombaton kerül majd a boltokba.
A lemezt a holnapi koncert előtt, a Petőfi Csarnokban is dedikálják a zenekar tagjai, így a legszemfülesebbek már a megjelenés előtti napon lecsaphatnak az új albumra, amely sokszínűség tekintetében valószínűleg beváltja majd a hozzá fűzött reményeket. Van rajta angol dal, kemény rock, minimál zongorás nóta, de még reggae is. Az mindenesetre biztos, hogy érdemes élőben meghallgatni az új szerzeményeket és a régi kedvenceket, amelyek épp úgy megállják a helyüket egy zsúfolásig telt sportcsarnokban, mint a Petőfi Irodalmi Múzeumban – az elmúlt év koncertrepertoárjában ilyesmire is volt precedens, de évzárásként inkább mégis maradtak a PeCsánál. A Tankcsapda pedig a Syma csarnoknál, ahol a már hagyományosnak mondható évvégi koncertjét adja a zenekar. A több mint húsz éves Tankcsapdát nem véletlenül tartják Magyarország legnépszerűbb rockbandájának, hiszen az utóbbi tíz évben minden albumuk aranylemez lett, amelyek közé még egy platina is becsúszott. A debreceni származású punk-rock együttesnek viszont nem ez lesz az évzáró koncertje: az utolsó idei fellépésüket hazaviszik, és Debrecenben, a Kossuth téren búcsúztatják majd az óesztendőt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.