Röviden

MN
2010. 12. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csillagok gálája
A budapesti Sportmax-Hegyvidék sportcsarnokban ma 19 órakor rendezik meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége által szervezett Sportcsillagok gálaestjét, amelyen kiderül, hogy idén kik lettek az Év sportolói. Több mint 300 sportújságíró adta le szavazatát, ami csúcsot jelent a voksolás 1958 óta tartó történetében. A gálaest díszvendégei között lesz Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Tarlós István, Budapest főpolgármestere, aki a főváros nevében különdíjat is átad. Az eseményt a Duna Televízió élőben közvetíti. (MN)

Kiütött Újpest
Az alapszakaszban utolsó Újpest 14-0-ra kikapott az első HSC Csíkszeredától a magyar–román jégkorongbajnokság, a Mol-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén. Hivatalosan a budapesti csapat volt a pályaválasztó, de a találkozót Csíkszeredán rendezték. (MTI)

Almási Eb-t nyert
Almási Zoltán (képünkön) sikerével ért véget a Varsóban rendezett rapidsakk Eb. A 13 fordulós viadalon – amelyen több mint hétszázan indultak – Almási 10,5 ponttal, veretlenül, hatos holtversenyben végzett az élen, majd a rájátszást is sikerrel vívta meg, így ő vehette át a trófeát. Másodikként az azeri Vugar Gaszimov, harmadikként pedig az ukrán Vaszilij Ivancsuk zárt. Polgár Judit 9,5 ponttal 19. lett, de a nők mezőnyében ő bizonyult a legjobbnak. (MTI)

Eto’o negyedszer
A földrész 53 válogatottjának szövetségi kapitánya Samuel Eto’ót választotta meg az év legjobb afrikai labdarúgójának. Az Inter kameruni légiósa rekordot jelentő módon negyedszer érdemelte ki az elismerést, ezúttal az elefántcsontparti Didier Drogbát (Chelsea) és a ghánai Asamoah Gyant (Sunderland) előzte meg. (MN)

Hazánk sportja
Megjelent a Magyarország sportja című könyv. A mintegy 400 oldalas, színes fotókkal illusztrált kiadvány megismerteti az olvasót a hazai sportmozgalom történetével, az egyes sportágak történéseivel, eredményeivel alakulásuktól napjainkig, a nagy múltú egyesületek munkájával, a sport legendás alakjaival. Külön rész foglalkozik az ötkarikás játékokon szerepelt magyarokkal. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.