Röviden

MTI
2010. 12. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lépés
Tilos lesz a dohányzás a BKV-megállókban februártól, a tilalom megszegőit 50 ezer forintra büntethetik a közterület-felügyelők. Sebaj, a cigarettások majd arrébb lépnek kettőt, s onnan fújják a füstöt a többiekre.

Megállították a fertőzést
Nincs agyhártyagyulladás-járvány abban a fővárosi iskolában, amelynek egyik tanulóját a közelmúltban öt napig kezelték a fertőzéssel a Szent László-kórház intenzív osztályán – mondta lapunknak Kondász Erzsébet kerületi tiszti főorvos. A XVI. kerületi Corvin Mátyás Gimnázium többi diákját beoltották, az intézményt pedig sterilizálták. (Gy. Á.)

Gázolaj öntötte el a Szajol melletti árkot
Több mint ötezer liter gázolaj folyt ki egy vízelvezető árokba egy tartálykocsiból, amely munkagéppel ütközött Szajol közelében tegnap. Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, a baleset a Mol szajoli üzeme és a 4-es főút közötti bekötőúton történt. A szakemberek a tartálykocsiban maradt gázolajat átfejtették, és megkezdték a környezet kármentesítését is. (MTI)

Súlyos balesetek
Számos súlyos baleset történt tegnap országszerte. A helyszínen meghalt egy kerékpáros, akit elütött egy személygépkocsi Kecelen reggel. Leállósávban várakozó kamion pótkocsijának csapódott egy szlovák személyautó hajnalban az M1-es autópályán Bicskénél, a kocsi vezetője a helyszínen meghalt, két utasa súlyosan megsérült. (MTI)

Feladta magát a lövöldöző
Egy puskával felszerelkezett, pénzügyi gondokkal küszködő férfi négy emberrel – köztük főnökével és két banki alkalmazottal – végzett tegnap Olotban, egy spanyolországi kisvárosban. Az 57 éves gyilkos később feladta magát a rendőrségen. A településen november végén hasonló mészárlás történt egy idősotthonban. (MTI)

Skandináv lottó
Első sorsolás: 2, 4, 7, 10, 15, 24, 26. Második sorsolás: 6, 8, 10, 25, 29, 32, 33. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.