Röviden

MN
2010. 12. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Trianon felfedett titkai
Raffay Ernő Szabadkőművesek Trianon előtt című kötetét mutatták be tegnap Budapesten az Anima Könyvesboltban. A történészprofesszor műve levéltári források alapján tárja fel a titkos szervezetnek a békediktátum előtti működését hazánkban. Azt is kimutatja, miért fordultak a szabadkőművesek radikális irányba és miért kezdték meg harcukat a magyar államrend ellen. (M. D.)

Új roma szövetség
Szövetségbe tömörült több cigány szervezet a januári országos és területi kisebbségi választásokra. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökjelöltjének Aba-Horváth Istvánt, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés fideszes képviselőjét választották meg. Nem tagja a szövetségnek Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszteri biztos és az általa vezetett Lungo Drom. (MN)

A HM cáfol
Soha, sem az Állami Egészségügyi Központ, sem a Honvédelmi Minisztérium (HM) mostani vezetése részéről nem merült fel, hogy Horn Gyula volt kormányfőt ne ápolják tovább a Honvédkórházban, közölte a honvédelmi tárca. (MTI)

Veres tagad
Tagadja Veres János (MSZP) volt pénzügyminiszter, hogy törvénytelenül nyilvánította az előző kormány kiemelt beruházássá a sukorói és a Hajógyári-szigetre tervezett kaszinóvárosokat. Veres nem is számít rá, hogy az ügyészség emiatt beidézi. Az ügyekben hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak. (Hír TV)

Feljelentés Újbudán
Az ügyészséghez fordul Hoffmann Tamás, a XI. kerület fideszes polgármestere az előző MSZP-vezetés gazdálkodása miatt. Az önkormányzat intézményeit fenntartó cégnél találtak gyanús ügyeket: egy pályázat-előkészítő cég akkor is milliókhoz jutott sikerdíjként, ha a tendert nem nyerte meg a kerület. (Hír TV)

Nem lesz mélygarázs?
Megszüntetné a Kossuth téri mélygarázs beruházási szerződését és visszafizettetné a beruházó cégnek adott csaknem 290 milliós kölcsönt György István. A budapesti fideszes főpolgármester-helyettes szerint a beruházás határidőre, azaz december végére nem készülhet el, mert a megvalósításért felelős Parking Kft. nem tudta megszerezni az építési engedélyt. (FH)

Időközi választások
Csaszny Márton (MSZP) nyerte az időközi képviselő-választást a főváros XX. kerületének 12-es számú egyéni választókerületében. A választást azért kellett kiírni, mert az október 3-i választáson szavazategyenlőség alakult ki az első két jelölt között. Takács Pálma (Fidesz– KDNP) lett a második, Nagy Tibor (LMP) a harmadik. Ugyanakkor Fidesz-jelöltek nyertek a Békés megyei Köröstarcsán és Dombiratoson az időközi polgármester-választásokon. Előbbi településen Smiri László Zoltán, míg Dombiratoson Bojczán Endre Péter lett a polgármester. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.