Szász Károly: Jogos a kasszák felszámolása

Hírösszefoglaló
2010. 12. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szükséges és szakmailag indokolható lépés a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése – nyilatkozta tegnap a távirati irodának a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke. Szász Károly szerint a magánkasszák működtetése drága volt, és a vagyonkezelésért fizetett díjak vizsgálata során jogszabálysértést is megállapított a felügyelet. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a második pillér valójában a teljes állami nyugdíj egyik alrendszere, hiszen az állam mondott le a neki járó befizetések egy részéről, amikor azzal a kikötéssel adta át a pénzt a magánpénztáraknak, hogy azok kezeljék a vagyont, és nyugdíjat fizessenek belőle. – A nyugdíjpénztári tagok várható járandósága azonban kevesebb lett a vártnál, és az állami rendszerből származó nyugdíjat sem érte el – jegyezte meg Szász. – Ez magyarázza, hogy amikor lehetőség volt a visszalépésre, a pénztártagok döntő többsége élt ezzel, és a rokkanttá váltak is teljeskörűen visszatértek a tb-rendszerbe – fűzte hozzá az elnök. – Ha a kasszáknál felgyűlt s a viszszalépések következtében az állami rendszerbe visszakerült nyugdíjvagyon a költségvetés egyensúlyba hozatalát és az államadósság csökkentését szolgálja, akkor a második pillér felszámolása pozitív lépés – jelentette ki Szász Károly. Eközben aláírta a köztársasági elnök a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet múlt hétfőn fogadott el a parlament – tudta meg a Hír TV.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.