Szilvásy: A Fidesz átírja a történelmet

Munkatársunktól
2010. 12. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz átírja a történelmet a saját szájíze szerint – Szilvásy György ezt válaszolta a Hír TV Kontraszt című műsorában arra a kérdésre, hogy a titkosszolgálatokat felhasználták-e ellenzéki politikusok lejáratására az UD-üggyel öszszefüggésben. A Gyurcsány-kormány titokminisztere elmondta, már kirobbanásakor sem tartotta sikersztorinak a cég elleni akciót, de szerinte nem is ez a lényegi kérdés, hanem az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) teljesítette-e a kötelességét vagy sem.
Az UD Zrt. 2008 szeptemberében került a figyelem középpontjába, amikor Laborc Sándor, az NBH főigazgatója feljelentést tett a cég ellen többek között államtitoksértés miatt. A milliárdos árbevételeket elérő vállalkozás a történtek miatt csődbe ment. Ezzel kapcsolatban Szilvásy kifejtette, a botrány kirobbanásakor ő azt sem tudta, hogy mi az az UD Zrt. Bár az akkori kormányzati kommunikáció és személyesen Szilvásy is arról beszélt, hogy az UD valójában egy fideszes árnyék-titkosszolgálat, amely állami informatikai rendszerek ellen intézett támadásokat, a politikus most úgy nyilatkozott: nem tud arról, hogy hackertámadás érte a kormányzati szervereket és gerinchálózatot.
Szilvásyt azóta megvádolták az üggyel összefüggésben személyes adattal visszaélés bűntette miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.