Szűrőközpont Devecserben

MN
2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megnyílt a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont Devecserben, ahol folyamatosan figyelemmel kísérik az iszapkatasztrófa által érintett lakosság egészségi állapotát. A vizsgálatokat a környező településekkel együtt nyolcezer ember számára előjegyzéssel szervezik meg, naponta ötven embert látnak el. A szűrőközpont működését a Belügyminisztérium költségvetési forrásából fedezik, az egyes szolgáltatókkal szerződést kötnek. Bár a működés csak most kezdődik, a kormány már tervezi az intézmény bővítését. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter elmondta, a katasztrófa után tartós egészségkárosodást senki nem szenvedett, de a lakosság megnyugtatása miatt legalább fél éven át szükséges vizsgálatokat végezni. Az Országgyűlés egyébként tegnap – az ajkai kistérség kettéválasztásával – elfogadta az önálló devecseri kistérség létrehozásáról szóló, Veszprém megyei fideszes országgyűlési képviselők által kezdeményezett törvénymódosítást. (MN)
fotó: Hegedűs Márta

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.