Tízmilliós kárt okozott két brit

Győr Ágnes
2010. 12. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenlegi adatok szerint 420 embernek okozott Magyarországon összesen több mint tízmillió forintnyi kárt az a két brit üzletember, akit a tavalyi év végén európai elfogatóparanccsal tartóztattak le és tartottak fogva négy hónapig egy budapesti börtönben – tudta meg lapunk a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. M. J. T. és üzlettársa, J. L. M. korábban Budapesten működtetett marketingvállalkozást, s miután 2005-ben tönkrement a cégük, azzal gyanúsították meg őket, hogy 134 ügyfelet károsítottak meg összesen 18 ezer fonttal (5,5 millió forinttal). A rendőrség előterjesztése és az ügyészség indítványa alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság európai elfogatóparancsot adott ki ellenük, mely kérésnek tavaly novemberben tettek eleget a brit hatóságok. Az üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás alá vont M. J. T. és J. L. M. ügye azonban hatalmas média visszhangot kapott Angliában. A szigetország jogrendjével ugyanis összeegyeztethetetlen, hogy valakit – a két férfihoz hasonlóan – vádemelés nélkül tartsanak fogva, noha a magyar joggyakorlat alapján ilyen módon akár két évig is előzetes letartóztatásban maradhat bárki. M. J. T. édesapja több médiumnak is azt nyilatkozta, nem engedték meg a magyar hatóságok, hogy fiának angol–magyar szótárat vigyen a börtönbe. Internetes fórumot hozott létre, amelynek a Szabadítsátok ki Mike-ot és Jasont! címet adta. Ezen később aláírásgyűjtés indult, amelynek célja az európai elfogatóparancs megváltoztatása volt.
A két brit férfi végül március elején került szabadlábra és távozott az országból, az eljárás azonban folytatódott ellenük. Az ügyben a gyanúsítottak, illetve több tanú kihallgatása után a megkárosított áldozatok száma hivatalos források szerint több mint a háromszorosára, az okozott kár pedig a duplájára nőtt. Lapunk úgy értesült, hogy a nyomozó hatóság jogsegélykérelem részeként az Interpolon keresztül kért információkat egy másik, az ügyben szintén érintett külföldi cégről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.