Újabb találgatások Vidnyánszkyról

Makrai Sonja
2010. 12. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy, a Népszabadságban hétfőn megjelent cikk szerint a Nemzeti Színházba január közepétől nem igazgatónak, hanem intendánsnak nevezik ki a debreceni Csokonai Színház jelenlegi igazgatóját, Vidnyánszky Attilát, Alföldi Róbert így fejezheti be a 2010– 2011-es évadot. Vidnyánszky Attila művészeti vezetőként folytatná debreceni munkáját, mellé menedzserigazgatót keresnének.
A debreceni direktor lapunk megkeresésére kitartott eddigi álláspontja mellett: úgy gondolja, nem neki kell először megszólalnia az ügyben. Mint ismeretes, a Hírextra.hu internetes portál december 12-i cikkében úgy írt, Vidnyánszky Attila rendező válthatná Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatói posztján, akinek a kinevezése 2013. június 30-ig van érvényben. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium akkor úgy fogalmazott: új igazgatót kinevezni a Nemzeti élére csak akkor lehetséges, ha erre pályázatot írnak ki, de jelenleg erről nincs szó. A minisztérium lapzártánkig nem reagált az intendánsi poszttal kapcsolatos értesülésre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.