Újragondolnák az egyház jogállását

Ha az alkotmány megváltozna, automatikusan felvetődne annak a szükségessége, hogy a katolikus egyház jogállását, illetve a magyar állam és a katolikus egyház közötti jogviszony alapjait kétoldalú dokumentumban fektessük le – mondta lapunknak Erdő Péter bíboros.

Munkatársunktól
2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerint újra kell gondolni a katolikus egyház finanszírozásának kérdését is. Az egyházalapításról szólva elmondta, ha a vallás gyakorlásához kapcsoljuk a jogot, a vallást pontosan kell definiálni.
A püspöki konferencia által idén december 26-tól jövő év végéig tartó család évéhez kapcsolódva az esztergomi érsek úgy vélte, azokban az országokban, ahol kimondták, a családtámogatás nem szociális segély, hanem független ügyként kell kezelni, sikerült megállítani a demográfiai zuhanást. Kifejtette: küldetésük fontos eleme, hogy intézményi formában próbálja az egyház a keresztény nevelést biztosítani. Hangsúlyozta a romafelzárkóztatás ügyének fontosságát, amelynek során a romák munkanélküliségének csökkentését és a pozitív integrációt egyidejűleg kell megvalósítani.
Interjú az 5. oldalon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.