Vásár a Merlinben

Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Merlin Színházban karácsony előtt a méltányos áruk vásárát december 8. és aranyvasárnap között. A kereskedők hétköznap 16–20, hétvégén 12–20 óra között minőségi termékekkel várják az érdeklődőket.

Hajdú Péter
2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak olyan termékeket árulunk, amelyek megfelelnek egyesületünk alapelveinek – hangsúlyozta a rendezvényt szervező Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetség elnöke, Újszászi Györgyi. – Azaz a kínált termékeket előállító – döntő részben szegény országokban dolgozó – kistermelők vállalják, hogy nem alkalmaznak gyermekmunkásokat, méltányos bért fizetnek női dolgozóik számára is, és nem használnak környezetkárosító vegyszereket. Az ilyen, átlagnál jobb minőségű termékeket védjeggyel ismerjük el.
Kérdésünkre az elnök elmondta, hogy világszerte vannak ilyen elvek szerint dolgozó kistermelők, akik szövetkezetekbe tömörülve kínálják áruikat azoknak a „fair trade” szervezeteknek, amelyek a világpiaci ártól függetlenül mindig megfizetik az előállítás költségeit, s azon felül a termelő megélhetéséhez szükséges tisztességes hasznot, azaz méltányos árat fizetnek értük. A „fair trade” szervezetek ezzel a hátrányos helyzetű termelőket, s rajtuk keresztül az adott ország gazdaságát támogatják, cserébe pedig igen jó minőségű árut kapnak. A hosszabb távra kötött szerződések célja, hogy stabil piacot nyújtsanak a termelők számára, s ezzel segítsék a tervezést, a kiszámítható termelést. S miután előre fizetnek, ráadásul a hagyományos felvásárlókhoz képest 30-50 százalékkal magasabb árat, arra ösztönzik a termelőket, hogy a haszon egy részét fektessék be újra. Ezzel nem csupán a termelési kapacitás növelésére nyílik lehetőség, de a plusz- jövedelemből termelői csoportokat lehet kialakítani, illetve a létezőket továbbfejleszteni, valamint a termény magasabb fokú feldolgozását biztosító beruházásokat is végre lehet hajtani. Így a termelés hatékonysága és a helyben maradó profit aránya is magasabb lehet.
A „fair trade” termékek – tea, kávé, csokoládé – mellett a Bárka Alapítvány árui is kaphatók. Ezen termékek mindegyikét csökkent munkaképességű emberek készítették, a standon kézi gyártású díszpárnák, táskák, ceruzák, füzetek és díszgyertyák között válogathatnak a Merlin Színházba látogatók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.