Vidnyánszky a Nemzeti ügyéről

Makrai Sonja
2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem nekem kell ebben a történetben megszólalnom először. A Nemzeti Színház ügye alapvető kérdés, amire mindenképp megoldást kell találni. A szakma és az illetékes minisztérium is folyamatos párbeszédet folytat, megoldást keres a Nemzeti Színház problémájára. A Nemzeti Színház rég elvesztette egykori emblematikus helyét. Vissza kell állítani a renoméját – nyilatkozta lapunknak tegnap Vidnyánszky Attila rendező, a Debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke.
Mint ismeretes, a hét elején a Hírextra.hu internetes portál cikkében arról számolt be, hogy biztos források szerint Vidnyánszky Attila válthatja a Nemzeti Színház igazgatói posztján Alföldi Róbertet, akinek szerződése 2013-ig szól. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye szerint a híresztelések ellenére jelenleg nincs szó pályázat kiírásáról az igazgatói posztra.
Alföldi Róbert az esetleges utódját érintő találgatásokat a Nemzeti Színház közleménye szerint nem kívánta kommentálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.