Hónapokig szárnyalhat a frank

Kevesebb mint egy forinttal  közelítette meg a svájci frank a szeptemberi 224 forintos történelmi csúcsát, amikor tegnap délután 223 forint fölött is időzött az árfolyam. Szakértők szerint a jövő év közepéig kitarthat a lendülete. A kormány reformjai segíthetnek a forintnak a frankkal szembeni versenyfutásban.

Csécsi László
2011. 01. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába tartotta magát a forint az euróval szemben, a svájci frankkal nem tudta felvenni a versenyt, amely tegnap 223 forint fölött is járt. Lapzárta idején a frank 222,9 forintot ért a nemzetközi kereskedésben, miközben a reggeli órákban még 220,4 forint alatt állt a jegyzés. Az elmúlt hónapok frankerősödését jól szemlélteti, hogy december elején még 210 forint alatt volt az árfolyam. A történelmi rekordot a forinttal szemben szeptemberben állította fel a frank, akkor 224 forintnál is többe került. Az euróval szemben tegnap nem mozdult el jelentősen a forint. A reggeli 278,6-os szint az esti órákra 278,9-ig tolódott el.
A hitelesek számára rossz hír, hogy az elemzők szerint a frank még hónapokig bírhatja az emelkedést. Suppan Gergely, a Takarékbank munkatársa lapunknak elmondta: jövő év közepéig minden bizonnyal kitart majd a frank erősödő ciklusa. A szakember szerint akkor lenne esély a frank gyengülésére, ha megnőne az unió iránti befektetői bizalom, s nem kellene attól tartani, hogy valamelyik eurózónába tartozó ország adósságcsapdába kerül. Ettől az állapottól azonban még elég messze jár az unió.
– A másik kedvező forgatókönyv az lenne, ha a forint is a frankhoz hasonlóan tudna erősödni az euróval szemben – jegyezte meg Suppan Gergely. A hazai fizetőeszköz drágulására azonban csak akkor van esély, ha februárban olyan strukturális reformokat jelent be a kormány, amelyek visszaállítják a befektetők Magyarországba vetett bizalmát. – Persze még ebben az esetben sem biztos, hogy a forinterősödés bírni fogja a frank által diktált tempót – jegyezte meg a szakember.
A frank drágulását egyébként nem csak az adósok szemlélik egyre nagyobb aggodalommal, a svájci jegybank szintén nem örül a fizetőeszköz túlértékelődésének, mivel visszafogja a gazdaságot azáltal, hogy drágává teszi az exportot. A jegybank már korábban is fellépett a frankerősödéssel szemben, és rengeteg pénzt költött devizavásárlásra, hogy megnövelje a piacokon a frank kínálatát, ám ezek a próbálkozások rendre sikertelenek maradtak. Bár sajtóhírek szerint Zürichben újra a gyengítést segítő lépéseket terveznek, Suppan Gergely szerint a jegybank vezetői legfeljebb a kijelentéseikkel tudnak beleavatkozni az árfolyam alakulásába, mert több pénzt valószínűleg már nem akarnak kidobni az ablakon.

Sok autóhitel dől be. Minden tizedik autós hitel- és lízingfinanszírozása a bedőlés szélén áll a fizetésképtelenség miatt – derül ki a Lombard Lízing Csoport felméréséből. A cég munkatársai közölték: akik devizaalapon hitelre vagy lízingre vettek autót és az árfolyamváltozás miatt nem tudják fizetni a havi törlesztőrészletet, kérhetnek törlesztési halasztást, de akár havi fix törlesztést is választhatnak hosszabb futamidő mellett. Az ügyfelek többsége azonban csak az utolsó pillanatban fordul a finanszírozóhoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.