Kelemen közeledne a Fideszhez

MTI
2011. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki posztjára pályázó romániai művelődési miniszter arra törekszik majd, hogy szorosabb viszonyt alakítson ki a Fidesszel – erről maga Kelemen beszélt az Új Magyar Szó című napilapnak. A Bukarestben megjelenő újság tegnap közölt interjút Kelemennel, aki arról beszélt, hogy milyen tervekkel pályázik a pártelnöki posztra az RMDSZ februári nagyváradi tisztújító kongresszusán.
Kelemen szerint az RMDSZ-nek a román demokratikus parlamenti pártokkal fenntartott mostani kiegyensúlyozott viszonya megtartandó, a magyar szervezetnek továbbra sem kell egyetlen román párt mellett sem elköteleznie magát. Az RMDSZ magyarországi kapcsolatrendszerét illetően elmondta, hogy amennyiben ő lesz az RMDSZ új elnöke, a Fidesszel közelebbi, szorosabb viszonyra törekszik majd, mint amilyet Markó Béla az utóbbi években ki tudott alakítani. Kelemen hozzátette, hogy ez a helyzet nem feltétlenül Markó hibájából alakult így.
– Azt gondolom, a Fidesszel szót lehet, szót kell érteni, ismét csak azt az elvet követve, hogy a partnerség fontos. A partnerségnek pedig a lényege az, hogy egymásra oda kell figyelni, egymást meg kell érteni, de a döntéseket külön-külön hozzuk meg – mondta Kelemen Hunor.

Ugrás Boc ellen. Levetette magát egy férfi a román parlament üléstermének erkélyéről, miközben a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája zajlott, amelyet a törvényhozó testület végül elvetett. A sérülésekkel kórházba szállított férfi ingén „Megöltétek a jövőnket!” felirat volt olvasható. A férfi Emil Boc miniszterelnök felszólalása elején ugrott le, és ellenzéki honatyák szerint azt kiáltotta, „Boc, elvettétek a gyermekek jogait!” A román tömegtájékoztatási eszközök szerint a 43 éves villanyszerelő a román közszolgálati televízió alkalmazottja. A kormány decemberben átalakította a gyereknevelési támogatási rendszert, arra kötelezve január 1-jétől a szülőket, hogy több pénz vagy kevesebb pénz és hosszabb gyereknevelési szabadság között válasszanak. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.