Koltai Róbert hamis hírekről beszél

Cáfolja a kiemelt állami támogatásokról, a fiára tett terhelő vallomásról szóló híreket Koltai Róbert. A színművész a Magyar Nemzetnek leszögezte, a bulvárlapok hamis híreket terjesztenek. Szerinte a 4,2 milliárdos adócsaláshoz a fiának semmi köze, ő és felesége egy formaság miatt tett tanúvallomást.

Vona Adrienn
2011. 01. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két éve nem vagyok tagja a Filmsziget Kft.-nek, és a feleségem is kilépett már a cégből. Egy formaság miatt hívattak be a vám- és pénzügyőrségre, és ezzel kapcsolatban tettem tanúvallomást – nyilatkozta lapunknak Koltai Róbert színművész. Koltai – mint korábbi nyilatkozataiban is – leszögezte, hozzátartozóként nem lett volna köteles vallomást tenni, de mivel biztos fia ártatlanságában, tisztázni akarta a tényeket. A színművész felháborítónak nevezte a Blikk korábbi állításait, miszerint terhelő tanúvallomást tett a fiára. A bulvárlap szerint Koltai Róbert a rendőrségen kijelentette: három éve átadta az ügyvezetést a fiának, és kizárólag ő hozott döntéseket.
– Ebben az ügyben még semmi nincs bebizonyítva, a bulvárlapok hamis híreket szajkóznak a fiamról, illetve a filmjeinkről. Hazugság az is, hogy a mi produkcióink, például a Megy a gőzös kiemelt állami támogatást kapott, a Magyar Államvasutak egy barterszerződés keretében volt a támogatónk – állította Koltai Róbert, aki cáfolni kívánta a Blikk ezzel ellentétes információit.
Mint azt megírtuk: P. Koltai Gábort – Koltai Róbert és Pogány Judit fiát – december 8-án vette őrizetbe a rendőrség, s elrendelte előzetes letartóztatását. A producert adóra elkövetett különösen nagy kárt okozó csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják. A nyomozók feltételezése szerint P. Koltai Gábor és bűntársai adóparadicsomban bejegyzett cégek közbeiktatásával, fiktív számlákkal igazolták a filmgyártáshoz felvett állami támogatásokat, és így 4,2 milliárd forintos kárt okoztak.
P. Koltai Gábor producernek a Koltai Róbert rendezte Világszám! és a Megy a gőzös volt az első két filmes munkája a Filmsziget Kft. producereként, év elején a Magic Boysszal a Wyvern Images Kft. vezetőjeként pályázott támogatásra. A Filmsziget Kft. tulajdonosa a cégbírósági adatok szerint 2000 óta Koltai Róbert, Pogány Judit és P. Koltai Gábor 2009-ig töltötte be ugyanezt a tisztséget. P. Koltai Gábor pedig 2003 óta ügyvezetője a fent említett cégnek.
Koltai Róbert neve is felvetődött korábban egy csalási ügyben. A gyöngyösi kapitányság nyomozást folytat az Első Magyar Médiaakadémia ellen, ahol a színművész művészeti vezető volt. A gyanú szerint az akadémia borsos tandíjért cserébe minősíthetetlen oktatást nyújtott, később pedig már kifizetett kurzusokat nem tartott meg.

Soron kívüli ellenőrzés. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal soron kívüli ellenőrzést végez a Magyar Mozgókép Közalapítványnál néhány más alapítvánnyal együtt. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át annak a harmincöt, a kormány által létrehozott alapítványnak és közalapítványnak a feladatait, amelyek megszüntetését tűzik célul. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.