Költségvetés a fa alatt

Elfogadta tegnap az Országgyűlés a jövő évi költségvetést. Emellett számos fontos törvényjavaslat zárószavazására is sor került a téli rendkívüli ülésszak utolsó napján. Döntöttek többek között a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket és a sztrájktörvényt érintő módosításokról.

Szilágyi Richárd
2011. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A költségvetés elfogadásával 2011 lesz az első év, amikor 600 ezer ember nem fog személyi jövedelemadót fizetni, és nagyon sokaknak nem emelkedik a gáz ára sem – emelte ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a szavazások előtti felszólalásában. Hangsúlyozta azt is: a kormány elmúlt fél éve nem volt hibátlan, ezért továbbra is számítanak az ellenzék munkájára a törvényhozásban. – A Fidesz-frakció célja továbbra is az együttműködés, de ennek a megteremtése nem könnyű az elmúlt nyolc év légkörében – tette hozzá Lázár, arra kérve az ellenzéket, térjenek vissza az alkotmányozás asztalához, és januárban kezdjék újra az egyeztetéseket. Lázár a legfontosabb feladatnak a választási ígéretek betartását, a közbizalom helyreállítását nevezte. A parlament ezt követően tizenhárom jogszabályról tartott zárószavazást.

Költségvetés. A képviselők 257 igen és 119 ellenszavazattal fogadták el a jövő évi büdzsét. A kormányoldallal szavazott két független, a volt jobbikos Pősze Lajos és az egykori fideszes Molnár Oszkár. A törvény szerint tíz év után először csökken az államadósság, s a rendszerváltás óta első alkalommal lesz három százalék alatt az államháztartási hiány. Rogán Antal, a Fidesz gazdasági munkacsoportjának vezetője kiemelte, a büdzsé szakít a megszorítások gazdaságpolitikájával. Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője viszont úgy vélte, a kormány hárommillió ember megtakarított pénzét költi el, és újból az eladósodás pályájára tereli a gazdaságot. A szocialisták a zárószavazás előtt – jelképesen – visszaküldték a kormánynak a bankadót és a nyugdíjrendszer átalakítását. Válaszul Rogán közölte: reméli, a szocialisták a nokiás dobozokat is visszahozták. – Mert arról, hogy az önök csomagjairól mi a választók véleménye, azt 2010 tavaszán s októberében világosan elmondták – szögezte le.
– A multik zsebe gazdagodik, a kis- és közepes vállalatok helyzete pedig nem javul az új gazdaságpolitikával, amelyben semmi forradalmi nincs – ezt már Scheiring Gábor, az LMP gazdasági kabinetjének vezetője nyilatkozta az MTI-nek, hozzátéve, a költségvetés szerintük bünteti az átlag alatt keresőket. A két ellenzéki párt árnyék költségvetési tanácsot hoznak létre.
A Jobbik úgy kommentált: helyes, hogy megszorítások nélkül javít az ország pénzügyi helyzetén. Hegedűs Tamás frakcióvezető-helyettes azonban kifogásolta, hogy ezt ideiglenes intézkedésekkel éri el. A KDNP üdvözölte, hogy az elfogadott költségvetés szociálisan érzékeny, a munkahelyek megóvására törekszik. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a törvény a gazdasági növekedést, az adócsökkentést, a foglalkoztatás növelését és a pénzügyi stabilitást képviseli.
Energia. Megtiltották az energetikai cégekre kivetett különadók továbbhárítását a fogyasztókra. A kormány ezen túl április végéig meghosszabbította a gáz- és a távhőtámogatást, ami 960 ezer háztartás terheit enyhíti. Szeptembertől a kompenzációt beépítik a lakásfenntartási támogatásba.

Sztrájk. A lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző cégeknél – különösen a tömegközlekedés, a távközlés terén, az áram-, a víz-, a gáz- és egyéb energiaszolgáltatóknál – csak úgy lehet sztrájkolni, ha előtte megállapodnak az elégséges szolgáltatás mértékéről. Ennek hiányában csak az elégséges szolgáltatás mértékéről döntő munkaügyi bíróság határozatának megszületése után sztrájkolhatnak.

Közszféra. A közigazgatásban a munkáltató indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel elbocsáthatja a munkavállalót a köztisztviselőket érintő törvénymódosítás szerint. A közalkalmazotti törvény módosításának értelmében az érintett körben a magasabb vezetői, illetve vezetői feladat ellátása megbízással történik, legfeljebb ötéves időtartamra. Rendelet született viszont arról, hogy családi kedvezményt vagy – akinek ez nem jár – kompenzációs összeget kapnak a közszféra azon dolgozói, akiknek jövőre az arányos adórendszer bevezetésével csökkenne a bérük.

Szociálpolitika. Kettőről 3 évre állítják vissza a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának időtartamát azon gyerekek esetében is, akik 2010. április 30., azaz a csökkentés hatálybalépése után születtek. A rendelkezésre állási támogatás helyébe a bérpótló juttatás lép.

Társasházak. Az eddigi 6 helyett 3 hónapi közösköltség-tartozás esetén jelzálogot lehet bejegyezni a társasházi lakásra, közgyűlési határozattal. A közösköltség-tartozás miatti jelzálogbejegyzés három hónaponként megismételhető.

Bíróságok. Az eljárások gyorsítása érdekében arról is döntöttek, hogy a szabályszerűen megidézett vádlottak távollétében is megengednék az eljárások lefolytatását.

Új bizottság. Kövér László házelnök javaslatára nemzeti összetartozás bizottság alakul. Elnöke Potápi Árpád János (Fidesz), a két alelnök Kovács Ferenc (Fidesz) és Szili Katalin (független). Célja parlamenti szinten is jelezni, a határon túli magyarok ügye nem külügyi kérdés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.