Lesöpört eredmények

Olvasónktól
2011. 01. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keresztes Lajos cikkének egyik bekezdéséhez szeretnék hozzászólni (Európa rettegői és a valóság, Magyar Nemzet, december 30.). Az írásban szó van arról, hogy az MSZP a két választási forduló között „immár a kétharmados veszély következményeivel riogatta” a közvéleményt. Viszonylag edzett embernek tartom magam, ami a politika világát illeti. Ám amit a két forduló között a szocialisták műveltek kommunikációs fronton, az csakugyan gyomorforgató volt.
Először is, az első forduló eredményei sok kétséget nem hagytak a végkimenetel szempontjából. A Fidesz–KDNP letarolta a mezőnyt. Ilyen mértékű felhatalmazás és előnyszerzés után a folytatás csakis egyféle lehet: a kétharmados többség legitim, törvényes elnyerése. Ahogy az történt. Ám Lendvai Ildikó és Mesterházy Attila nem volt képes a demokratikus szalonokban bevett normák szerint fogadni az eredményeket. Napi sajtótájékoztatóikon értelmes mondatok helyett csupán gyűlölködésre futotta. Nagyméretű számlálón mutatták, mennyi ideje van még hátra a demokráciának a saját haláláig, azaz a várható kétharmados „Fidesz-diktatúráig”. Két hét alatt a demokrácia el is fogyott szerintük. Ez szánalmas politikai komédia volt, amit katasztrófa-előrejelzésnek szántak. Budai Bernadett szóvivő még a második forduló éjszakáján is „Orbán Viktor túlhatalmáról”, illetve arról beszélt, hogy milyen alacsony volt a részvétel. A vesztesek mindig ezzel a rossz dumával jönnek. Mintha demokráciában létezne 80 vagy 90 százalékos részvétel!
A hiszterizálás és a relativizálás politikájával a szocialisták semmibe vették a választópolgárok első fordulós döntését. Lendvai és a pártközpont az állampárti diktatúrában sok mindenről döntött, de az eredmények alakulását ma már nem ők szabják meg. Arról mi, választók határozunk. Márpedig a mi döntésünket a demokrácia felszámolásával tenni egyenlővé eléggé aljas és antidemokratikus húzás volt. Az MSZP-kormány hatalmát számoltuk fel szavazatainkkal, nem pedig a szabadságot és a demokratikus államot. Ez nagy különbség. A két forduló közötti viselkedésükkel a szocialisták magát a demokratikus választás értelmét kérdőjelezték meg. Máig képtelenek belátni, hogy választási eredményeket gyalázni egyet jelent a választópolgárok gyalázásával.
Igaza van Keresztes Lajosnak: a baloldal csakis a félelmek gerjesztésével, az ellenségeskedés szításával, a politikai ellenfél tisztességének ab ovo semmibe vételével képes a mikrofonok elé állni. Ezt jól eltanulták a minduntalan nácizó, fasisztázó, rasszistázó SZDSZ-től.
De hol van ma már az SZDSZ, igen tisztelt szocialisták?
Vincze S. Tamás
e-mail

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.