Nápoly utcáit ismét elborította a szemét

2011. 01. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már legalább ezerötszáz tonna szemét halmozódott fel az ünnep után Nápoly utcáin, pedig a város vezetősége korábban, éppen a hónapok óta súlyosbodó helyzet miatt kérte a helybélieket, hogy egyelőre tartsák a lakásban és ne dobják az utcára a háztartási hulladékot – adta hírül a Corriere della Sera.
Emlékezetes, a délolasz nagyvárosban évek óta tart a tüntetésekkel, összecsapásokkal, hulladékhegyek felgyújtásával tűzdelt szemétháború, amely ősszel újabb fordulatot vett. Nápoly közelében ugyanis megnyitottak egy újabb szemétlerakót, amelyet novemberben a demonstrálók körülvettek, hogy megakadályozzák a hulladék elhelyezését, sőt felgyújtottak egy kukásautót. A feszültség akkorára nőtt, hogy a helyszínre nemcsak rendőröket, hanem katonákat is vezényeltek. A nápolyiak és a környező kisebb települések polgárai nem akarják, hogy lakóhelyük közelében újabb és újabb szemétlerakókat nyissanak. Úgy tartják, a szemétüzlet óriási hasznot hoz a politikusokkal együttműködő maffiának, a camorrának, amely szemétlerakóvá tette az egész térséget.
A mostani ünnep után a hatóságok megpróbáltak javítani a helyzeten, és a szintén közeli Chaianóba vitetni néhány kamionnyi – 860 tonna – hulladékot, de egy 150 emberből álló csoport vasárnap megtámadta a járműveket. A rendőrség adatai szerint az elégedetlenkedők megrongálták a hulladékkezelő társaság kilenc tömörítőjét is.
Nápoly egyik terén a tiltakozók betörték egy teherautó ablakait és kiszúrták a gumijait. Az erőszakos ellenállás dacára vasárnap öt járműnek körülbelül ötven tonna hulladékkal sikerült eljutnia a szeméttelepre. Nápoly után tegnap a gyűjtőkamionok megjelentek a közeli, szintén szemétben fuldokló Casalnuovo és Casavatore térségében is. A hatóságok több kistelepülésre tizenkét teherautót irányítottak, ezúttal már katonák biztosítása és felügyelete mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.