Összeesküvést sejt az EMFESZ

Dékány Lóránt
2011. 01. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bankhitel segítségével ki fogja egyenlíteni több milliárd forintos tartozását a csaknem 300 ezer lakossági ügyfelet gázzal ellátó EMFESZ Kft. a ma lejáró határidő előtt – erősítették meg lapunknak a korábbi sajtóértesüléseket. Úgy tudjuk, az MKB lesz az a pénzintézet, amely fedezetet ad a társaságnak, hogy kifizesse az elosztói díjat – amelyet október óta nem utalt át – többek közt az E.ON-nak.
Az EMFESZ december 24-én a Magyar Nemzethez is eljuttatott közleményében arról számolt be, hogy egyes piaci szereplők összejátszása miatt került pénzügyileg nehéz helyzetbe. Az EMFESZ-nek ugyanis a Pomázi Csaba érdekkörébe tartozó cégek – mint például a távhőszolgáltató Dunacent Kft. – összesen 10,5 millió dollárnyi lejárt adósságot halmoztak fel. A közlemény szerint ugyan a Dunacent el is ismerte tartozását, december 21-én a cég a gázszolgáltató tudomására hozott egy, az E.ON Földgáz Trade-del október 15-én kötött megállapodást. Ennek alapján az EMFESZ-nél a többi között azt furcsállják, hogy ha a Dunacent egy, az E.ON-tól átvett követelésbe kívánja beszámítani a gázszolgáltatónak fennálló tartozást – ezzel egyenlítve ki azt –, akkor a távhőszolgáltató korábban miért fizetett már részlegesen a kft.-nek.
Márpedig ez az EMFESZ szerint joggal vetheti fel a rosszhiszemű összejátszás gyanúját a két társaság között, „amelynek eredménye az EMFESZ ellehetetlenítése és a hazai gázpiac működési rendjének megzavarása lehet”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.