Pár nap haladékot kapott az EMFESZ

Még három napot kapott a több mint 200 ezer lakossági fogyasztót gázzal ellátó EMFESZ Kft. arra, hogy kifizesse az elosztócégeknél fennálló  milliárdos tartozását. A cég vezetője közben a Magyar Energia Hivatalhoz fordult, mert szerinte „valakik, valahogyan” megpróbálják ellehetetleníteni a társaság működését.

Dékány Lóránt
2011. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még biztosan az EMFESZ Kft. fogja ellátni gázzal a körülbelül 350 ezer fogyasztóját a karácsonyi ünnepek alatt. Az E.ON ugyanis lapunkkal közölte: a kft. által ki nem fizetett elosztói díjak kiegyenlítésének határidejét a cég december 27-re módosította. Mint arról az elmúlt napokban beszámoltunk, az EMFESZ több milliárd forintos tartozást halmozott fel az elosztótársaságoknál – az E.ON mostani közlése szerint nekik több száz millió forinttal maradt adós a cég.
– Az EMFESZ különböző formai ürügyekre hivatkozva október óta nem egyenlíti ki számláinkat, noha ügyfeleitől beszedi a minket illető elosztói díjakat. További gondot jelent, hogy a kft. nem hajlandó bankgaranciát adni, amely megnyugtató pénzügyi biztosítékot jelenthetne társaságunk számára – tudatta a Magyar Nemzettel Kutas István, a német hátterű vállalat szóvivője. Emiatt az elosztótársaságok a hét közepén az EMFESZ-szel fennálló szerződés felbontását helyezték kilátásba, amennyiben szerdáig nem kapják meg a pénzüket. Márpedig ez az EMFESZ engedélyének felfüggesztését eredményezte volna automatikusan a Magyar Energia Hivatalnál (MEH).
Góczi István, az EMFESZ ügyvezetője tegnap az Info Rádiónak azt nyilatkozta, hogy az E.ON-nál nincs elismert tartozásuk. Ám hozzátette: van ugyan a cégtől kiállított számlájuk, de annak kiegyenlítésére nyolcnapos határidőt ír elő a megállapodás. – Az E.ON azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ezt az összeget most két nap alatt fizessük meg – jegyezte meg. Az EMFESZ még szerdán azt közölte, a Pomázi Csaba érdekeltségébe tartozó távhőszolgáltatók összesen 2,8 milliárd forinttal tartoznak, és ez okozza a pillanatnyi pénzügyi zavart. Góczi István ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az EMFESZ maga is a MEH-hez fordult, mert tudomásukra jutott, hogy a Pomázi-cégcsoport titkos megállapodást kötött egy nagyobb magyar szolgáltatóval. Ezért azt szeretnék kivizsgáltatni, hogy az egyezséggel akarták-e tönkretenni karácsony előtt az EMFESZ-t.
Nagy Anna kormányszóvivő tegnap újságírók előtt azt mondta, az ügy miatt semmiféle gázellátási probléma nem merülhet fel. A szabályozás szerint ha a kft. elveszítené engedélyét, úgy a MEH jelölne ki szolgáltatókat az érintett fogyasztók ellátására. Hozzáfűzte, a hivatal folyamatosan ellenőrzi az EMFESZ-t, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig folyamatos kapcsolatban áll a MEH-hel.

Átadták a gázvezetéket. Gázöszszeköttetés létesült Horvátország és Magyarország között, a vezetéket tegnap adta át Zágrábban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Jadranka Kosor horvát miniszterelnök. A vezeték hazai szakasza 205 kilométer, a horvátországi része pedig 88 kilométer hosszú. A beruházás egyik célja, hogy öszszekösse a magyar rendszert a később létesítendő adriai, cseppfolyósított gázt szállító állomással.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.