Pénzükért harcolnak a sofőrök

Felszámolási eljárás megindítását kérte a Tesco tizenhárom sofőrje a hipermarkettel szemben, mert az, bár elismeri, hogy összesen tízmillió forintnyi pótlékkal tartozik, mégsem fizet a gépjárművezetőknek. Tegnap országszerte öt Tesco áruház előtt demonstrált a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége, mert szerintük a multinacionális vállalat egyik tagjuknak körülbelül 80 millió forinttal tartozik. A Tesco jogszerűtlennek tartja az akciót, és állítja: nem tartozik a tiltakozóknak.

Bákonyi Ádám
2011. 01. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenhárom sofőrje felszámolási eljárás megindítását kérte a Tesco ellen annak érdekében, hogy a multinacionális vállalat kifizesse elmaradt, úgynevezett rendelkezésre állási pótlékukat. A ki nem fizetett juttatások összege eléri a tízmillió forintot. – Álláspontunk szerint összesen ötvenmillió forintnyi kifizetetlen pótlékról van szó, ebből tízmilliónyit maga a Tesco is elismert. Ezt az összeget maga a cég számolta ki fillérre pontosan a tizenhárom sofőrre vonatkozóan – közölte lapunkkal Nyitrai Károly. – A gépjárművezetők jogi képviselője elmondta, mindezek ellenére a cég egyelőre nem fizetett és nem is hajlandó ezzel kapcsolatos konkrét ígéretet tenni, ezért bírósághoz fordultak felszámolási eljárás megindítását kérve a Tesco ellen. A törvény szerint a bíróságnak nyolc napon belül kell felszólítását megküldenie a Tescónak, amely vagy kifizeti az elmaradt juttatásokat, vagy fizetésképtelenséget megállapítva megindul a felszámolási eljárás – mutatott rá Nyitrai. A Tesco gyáli logisztikai központjában dolgozó, úgynevezett frissáru-kiszállítást végző gépkocsivezetők egy része még októberben kért jogi segítséget, hogy három évre visszamenőleg, fejenként mintegy négymillió forint elmaradt bérpótlékuk kifizetését kikényszerítsék. Keresetük szerint évek óta nem kapták meg a munka törvénykönyvében biztosított rendkívüli munkavégzésért, a délutáni, illetve éjszakai munkavégzésért járó pótlékokat, valamint a nevezett rendelkezésre állási díjat. Megkeresésünkre a Tescónál csak annyit mondtak, hogy nincs tudomásuk felszámolási eljárás kezdeményezéséről.
Mindeközben tegnap országszerte öt Tesco áruház előtt – Győrött, Székesfehérváron, Budaörsön, Hajdúböszörményben és Szegeden – demonstrált a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ), mert álláspontjuk szerint egy tagjuk az egyik hipermarketnél elvégzett építési munkája után mintegy 80 millió forintot nem kapott meg. A szegedi Rókusi körúti Tesco áruház két bejárata előtt például a VÉSZ mintegy harminc, láthatósági mellényt viselő tagja demonstrált. A szervezet emblémáját ábrázoló táblákat emeltek a magasba, a karácsonyi bevásárlásba siető vevőknek pedig fénymásolt szórólapokat osztogattak, amelyeken a „Vajon milyen karácsonyuk lesz azoknak az építőknek, akik munkáját a Tesco nem fizette ki?” szöveg volt olvasható. – Az áruházlánc kizárólag a Fire-Ép Kft. vállalkozóval áll jogviszonyban, ennek a cégnek határidőre fizetett, a VÉSZ által képviselt alvállalkozókkal azonban a Tesco nem kötött szerződést, így nem is tartozik ezeknek, ezért jogellenesnek tartja az áruházai előtti demonstrációt – állította a cég.

Keseregnek, de terjeszkednek. A véleményem nem változott, ez az adó nem igazságos és nem arányos – mondta a Figyelőnek adott interjújában a kereskedelmi különadóról Per Bank. A Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója szavai szerint december 20-ig 12 milliárd forintot fizettek be az államnak különadóként. Mindezek ellenére Per Bank kijelentette, szó sincs róla, hogy vége lenne az új beruházásoknak, jövőre több mint harminc új üzletet nyitnak és folytatják a fejlesztéseket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.