Róma jövőre adót szed a turistáktól

Januártól adót vet ki a turistákra Róma, a város vezetői 82 millió eurós többletbevételt remélnek az intézkedéstől. Az érdekvédelmi szervezetek szerint a döntés visszaveti a válság miatt amúgy is megcsappant idegenforgalmat.

2011. 01. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megadóztatják januártól a Rómába érkező turistákat, a város vezetősége a bevétel öt százalékát az idegenforgalom fejlesztésére költi. Mauro Cutrufo főpolgármester-helyettes szerint korszakos változásról van szó, hiszen a Rómába látogató évi 28 millió turista először járul majd hozzá a nekik szóló szolgáltatások fenntartásához – közölte a Corriere della Sera.
Januártól tehát három euró napidíjat kell fizetniük azoknak, akik 4 és 5 csillagos hotelekben szállnak meg. Két euróval rövidítik meg az alacsonyabb kategóriájú, azaz egy-, két- és háromcsillagos szállodák, panziók, apartmanok, illetve a falusi turizmus vendégeit, legfeljebb tíz egymást követő napon át. A kempingekben – legfeljebb öt napig – egy euró idegenforgalmi adót kérnek fejenként. A napidíj nem érinti a hostelekben megszálló vendégeket, a szállodákban a 10, a kempingekben pedig a 14 évesnél fiatalabbakat. Felmentést kapnak az adó alól a legalább 25 tagú csoportokat szállító turistabuszok sofőrjei és idegenvezetői. Viszont fizetniük kell a közeli Ostia fürdővendégeinek, sőt a római városnéző-autóbuszok utasainak vagy a Teverén hajókázóknak is, ráadásul a nem rómaiaknak egy euróval drágulnak a múzeumi belépőjegyek is.
A rendelkezést – amelytől Gianni Alemanno polgármester évi 82 millió euró többletbevétel remél – sokan kritizálják. A római szállásadók szövetségének az elnöke Giuseppe Roscioli szerint az intézkedéssel valóságos csapást mérnek az Örök Város turizmusára, amelyet a világválság amúgy is megtépázott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.