Röviden

MTI
2011. 01. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevés, de jó az apátsági szőlő
A tavasszal előre jelzett mennyiség felét takarították be Pannonhalma térségében a borosgazdák. Kék szőlőből nyolcvan, fehérből negyven százalékkal termett kevesebb a korábban vártnál – ennek oka elsősorban a csapadékos és hideg időjárásban keresendő. Az új bor minősége jó, de nem kiemelkedő. (MTI)

Az Audi emel a fordulatszámon
Az Audi német autógyár tegnap bejelentette: 2011 és 2015 között összesen 11,6 milliárd eurót fordít a gyártási technológia és a modellkínálat fejlesztésére. A cég fejleszti németországi üzemeit, bővíti alkalmazottainak létszámát, a legtöbb pénzt mégis az új modellek és az új generációs – elektromos és hibrid – motorok fejlesztésére fordítja majd. A beruházásokat főként a kínai piac dinamikus bővülést ígérő kilátásai indokolják. (MTI)

Kitörési esélyt adhat a krízis
A gazdasági válság kitörési esélyt jelent a magyarországi takarékszövetkezetek számára – mondta Varga Antal, a takarékok több mint kilencven százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője a Világgazdaságnak. Szerinte itt az idő arra, hogy a takarékok újra felvegyék a versenyt a kereskedelmi bankokkal, és piaci szerepükben, részesedésükben közelebb kerüljenek ahhoz a szinthez, amely más országokban jellemző a takarékszövetkezeti szektorra. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.