Schmitt Pál éjfélkor mond köszöntőt

Munkatársunktól
2011. 01. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január elsején, éjfél után pár perccel mond beszédet Schmitt Pál köztársasági elnök, aki szakít elődje, Sólyom László gyakorlatával. A volt államfő ünnepi köszöntőjét mindig újév napján, délelőtt tartotta meg. A hivatalos indoklás szerint ugyanis szilveszter éjszakáján a lakosság többsége inkább az ünneplésre, semmint a köztársasági elnök szavaira koncentrál. Schmitt Pálnak nincsenek ilyen aggodalmai, ő éjfél után két perccel, a Himnusz után rögtön megtartja ünnepi beszédét. Ennek hossza a műsorújság szerint nyolc percre tehető.
A rendszerváltás óta Magyarországon hagyomány, hogy az államfő december 31-én éjfélkor, a Himnusz után ünnepi beszédet mond a köztévében, ettől tért el 2005-től Sólyom László. A volt köztársasági elnök formabontó volt abban a tekintetben is, hogy az ünnepi beszédet dolgozószobájában vették fel, és az első alkalommal nem volt látható a háttérben a magyar nemzeti zászló. Ezt annak idején lapunk is kifogásolta, de a politológusok magyarázata szerint az elnök zászló nélkül is a nemzet egységét fejezi ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.