Semjén: A KDNP nem egyszázalékos párt

Munkatársunktól
2011. 01. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP nem egy egyszázalékos párt, hiszen nélküle a Fidesz sem tudta volna elérni választási sikereit – nyilatkozta Semjén Zsolt a közrádiónak a két párt viszonyára és a kereszténydemokraták népszerűségére vonatkozó felvetésre. A KDNP elnöke szerint éppen ezért nem véletlen, hogy a KDNP és a Fidesz alkotta politikai konstrukció mindent elért a politikában, amit el lehetett érni. Úgy vélte, hogy a KDNP megmaradt mint egyetlen magyar történelmi párt, és ennek az az oka, hogy hűséges maradt az értékeihez és reális politikai megállapodást kötött a Fidesszel. – Nagyon fontos, hogy nem egy koalícióról, hanem egy szövetségről van szó – hangsúlyozta, mert szerinte a koalíciós pártok a választások után zárt ajtók mögött szoktak paktumot kötni, míg a Fidesz és a KDNP eleve a szövetséget állította a választók elé, beleértve azt is, hogy alkotmányozó felhatalmazást kér.
A politikus beszélt a tervezett összmagyar regiszterről is, amely minden magyar érdekét kívánja szolgálni. A KDNP javaslatára létrehozandó nyilvántartás egyrészt azt szolgálja, hogy a határon túli magyarokat megerősítse identitásukban, másrészt lehetőséget ad a nyomásgyakorlásra, arra, hogy mozgósítsák az egyetemes magyarságot.
– Az összmagyar regiszterben való részvétel nem kötelező, mindenki maga dönthet arról, felkerül-e a listára – tette hozzá Semjén Zsolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.