Szászberekre vitték a megmentett nyájat

Hullottak a felügyelet, élelem és víz nélkül birkák és a kisbárányok abban a nyájban, amelyet a napokban foglalt le a rendőrség állatkínzással gyanúsított gazdájuktól Kunszentmárton közelében.

2011. 01. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mínusz 15-17 fokban, a hóba ellettek azok a birkák, amelyeket a napokban mentettek meg állatvédők Kunszentmárton közelében. Miként megírtuk, a 370, szántóföldre kicsapott, tető, víz és felügyelet nélkül hagyott állatot a rendőrség lefoglalta, tulajdonosuk, a 71 éves lakitelki B. József ellen állatkínzás miatt indított eljárást a kunszentmártoni rendőrkapitányság. Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint a birkákat egy szászbereki állattartó telepre szállították. Tulajdonosukat gyanúsítottként hallgatták ki, a tanúk meghallgatása még tart. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a férfi tavaly ilyenkor hasonló körülmények között tartotta a birkáit, az akkori ügyben állatkínzás miatt már vádat emeltek ellene.
Abonyi Mónika, a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke lapunknak elmondta, az állatok a hó alól kikapart repcét harapdálták, a mezőn négy-öt megfagyott újszülött bárány tetemét számolták össze. Rendkívül nehéz terepen öt kilométeren át terelték a nyájat, hogy végül teherautóra rakhassák őket. Útközben két állat is megellett, kicsinyeiket takaróba bugyolálták, így megmentették őket, de volt olyan birka is, amelyiken már nem tudtak segíteni, a kukoricásban pusztult el. Autókkal, kihúzott kötelekkel vették körül a birkákat, egy kutya terelte őket, hogy egyben tartsa a nyájat. Szombat déltől vasárnap hajnalig tizenöten dolgoztak a sivító szélben, míg sikerült biztonságba helyezni az állatokat. Abonyi Mónika beszámolt arról is, hogy tavaly december 19-én, szintén az alapítvány feljelentésére, Szentes közelében előbb 370, majd kétszer 35 állatot foglalt le a rendőrség ugyanettől a férfitól; azokkal együtt jelenleg B. József csaknem 900 birkájáról gondoskodik az alapítvány.
Terhes Vilmos állatorvos a helyszínen járt az állatvédőkkel és a rendőrökkel, elmondása szerint az állatoknak addig volt ennivalójuk, míg a hó le nem esett. Azóta azzal táplálkoztak, amit találtak: kukoricaszárral- és csővel, repcével, gyomnövényekkel. A havat ették és az összegyűlt belvizet itták. A szakember beszámolt arról is, hogy a felnőtt birkák még bírják a mínusz 3-5 fokos hideget, de a bárányoknak nulla fok fölötti hőmérsékletre van szükségük, különben megfagynak. Ezek az állatok azonban felügyelet nélkül, a puszta szántóföldön tengődtek, több el is hullott közülük.
Telefonon kerestük az újabb állatkínzással gyanúsított B. Józsefet. Hozzátartozója csupán annyit közölt: az állatvédők nem lefoglalták, hanem ellopták a birkákat, ráadásul rendőri és tűzoltói segédlettel tették ezt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.