Szlovákok bűnhődnek Ficóék miatt

Neszméri Sándor
2011. 01. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák belügyminisztérium szerint az év második felében tizenkilenc személy vesztette el szlovák állampolgárságát, amiért egy másik országét is felvette. A szlovák állampolgársági törvény júliusban életbe lépett módosítása szerint ugyanis azok a szlovákiai polgárok, akik egy másik ország állampolgárságát felveszik, elvesztik a szlovákot. A módosítást Robert Fico kormánya kezdeményezte gyakorlatilag ellentörvényként a magyar állampolgársági törvényre.
Fico ellentörvénye egyelőre nem a magyarokat sújtja, hiszen a 19 esetből csak egy olyan van, amikor egy szlovákiai magyar nő magyar állampolgárságot szerezve vesztette el a szlovákot; a többiek szlovákok, akik közül tízen osztrák, hatan német, egy-egy pedig holland, illetve olasz állampolgárságot vett fel. Az új szlovák kormány a koalíciós Kereszténydemokrata Mozgalom ellenkezése miatt egyelőre nem tudta módosítani a hazai jogszabályt.
– A határon túl élők számára biztosított magyar állampolgárság lehetővé teszi, hogy a nyelvében, kultúrájában és történelmében mindig is egységes magyar nemzet közjogi értelemben is egyesülhessen – mondta tegnapi, a január 1-jén induló állampolgárság-igénylési eljárásról szóló sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt, aki szerint a határon túli magyaroknak meg kell adni a szavazati jogot. A miniszterelnök-helyettes szerint minden feltétel rendelkezésre áll, hogy minden magyar identitású ember még ebben a ciklusban megkaphassa ingyenesen az állampolgárságot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.