Uniós elnökségünk alatt élénkül a turizmus

Magyarország féléves uniós elnöksége – remények szerint – a hazai turizmuson is rajta hagyja a keze nyomát: a szakma éves szinten öt-tíz százalékos bevételnövekedésre és a vendégéjszakák számának jelentős megugrására számít.

Szabó Emese
2011. 01. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy becsüljük, hogy Magyarország január elsejével kezdődő uniós elnöksége negyvenezer plusz- vendégéjszakát jelent majd hazánknak. Emellett az elnökség fél évének közvetett haszna lehet, hogy ez idő alatt hatékonyabban tudjuk bemutathatni Magyarország turisztikai adottságait – mondta el lapunknak Horváth Endre gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár. A vendégéjszakák számának növekedése főképp a hivatalos konferenciák helyszínein lesz érezhető, főleg Budapesten, Gödöllőn, Debrecenben és Balatonfüreden. A hotelek pluszforgalma mellett a szakértők utaztatása is jelentős bevételt jelent majd az országnak. A helyettes államtitkár az uniós elnökséghez kapcsolódó várható forgalomnövekedés érzékeltetéséhez Pécs példáját hozta fel: – A megyeszékhelyen az Európa kulturális fővárosa projekt 20 százalék feletti árbevétel-növekedést eredményezett, és ugyanekkora bővülést hozott a vendégéjszakák számában is. Ezt fél év alatt nyilván nem tudjuk produkálni, de 5-10 százalékos növekedésre biztosan számíthatunk.
Az elnökséghez kapcsolódó rendezvények abban is segítenek, hogy hazánkat mint gyógyító Magyarországot mutassuk be. Ezt támogatja az is, hogy január 18-án az Európai Parlament elfogadja a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokról szóló direktívát, valamint az is, hogy március 7-én – azaz szintén a mi elnökségünk alatt – tartják meg az egészségügyi miniszterek tanácsát. Az uniós elnökség várhatóan a konferenciaturizmusban is előrelépést hoz, mert a rendezvények helyszínei ismertté válnak. A konferenciaturizmus serkentése a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi tervei közt is szerepel: a társaság 2011-ben a forgalom ötszázalékos növekedésére számít. A tervek szerint jövő májusban rendeznek egy 300 fős turisztikai konferenciát, és szintén az elnökség időszakában tartanák meg Budapesten a 39 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság igazgatósági ülését és közgyűlését.

Fellendülést vár a szállodaszövetség. Bár 2006 óta a hazai szállodai szobák kapacitása 9 százalékkal emelkedett, és nőtt a drágább szobák aránya is, a bruttó szobaátlagár mégis 5,6 százalékkal alacsonyabb lett, mint volt öt éve. Emiatt a szállodák az idén a bővülő kapacitás ellenére is kevesebb szobaárbevételt értek el, mint a válsággal terhelt tavalyi évben – közölte az MTI-vel Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke. A cél az lenne, hogy a szállodák szobakihasználtsága a következő három évben 7-9 százalékponttal növekedjék, és újra meghaladja az 50 százalékot. Erdei szerint nem- csak az uniós elnökség hozhat fellendülést, hanem – már ami a belföldi turizmust illeti – az is, hogy jövőre bevezetik a Széchenyi-pihenőkártyát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.