Zácsik a vártnál is előbb tért vissza

Babó Levente
2011. 01. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zácsik Szandrának előszerződése szerint 2011 nyarán kellett volna visszatérnie az FTC-Jógazdabank női kézilabdacsapatához, ám az ünnepek alatt felgyorsultak az események. A válogatott átlövő az elmúlt napokban közös megegyezéssel felbontotta szerződését a Krim Ljubjanával, majd aláírt korábbi csapatához, a Ferencvároshoz, amelynek színeiben már a mai, Vác elleni bajnokin is beszállhat.
Zácsik vállműtétje miatt az aktuális szezonban még nem lépett pályára, a decemberi Európa-bajnokságot is kénytelen volt kihagyni. Elmondása szerint azonban egyre jobb állapotba került, és nincs már akadálya annak, hogy ezt bizonyítsa: „Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem a Fradiba. A vállam teljesen rendbejött, csupán a meccshiányból adódóan van némi lemaradásom. Komolyak a céljaink a csapattal, szeretnénk minél előbb végezni a bajnokságban, a KEK-ben pedig megszorítani, sőt akár kiverni a Viborgot” – nyilatkozta a húszéves átlövő.
Elek Gábor vezetőedző is elégedetten nyugtázta régi-új játékosa érkezését: „Végre az utolsó, a hiányzó láncszem is helyére került a gépezetben. Szandrát nem kell beépítenünk a csapatba, zökkenőmentesen bekapcsolódott a munkába. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy az elmúlt másfél évben rendre látogatta a meccseinket, nem szakadt el tőlünk, a rehabilitációja egy részét is velünk végezte” – jelentette ki az edző, majd hozzátette: „Zácsiknak jó esélye van rá, hogy már a Vác elleni, keddi meccsen is pályára léphessen.”
Ugyanis a gyors ügyintézésnek köszönhetően az átlövő játékengedélye megérkezett, csupán az orvosi pecsét hiányzik az igazolásáról, amelyen másfél évet követően a csapat rubrikában ismét a Ferencváros neve szerepel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.