Zágráb újabb fejezeteket zárt le

Hírösszefoglaló
2011. 01. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb három tárgyalási fejezetet lezárt tegnap Horvátország az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások idei utolsó fordulóján, így 35 fejezetből 28 esetében már befejeződtek az egyeztetések.
Három fontos témakörről, a bel- és igazságügyekről, a kül- és biztonságpolitikáról, valamint a környezetvédelemről van szó, és az EU valamennyi esetében megjegyezte, hogy folyamatosan nyomon követi Zágráb intézkedéseit és teljesítményét ezeken a területeken. A mostani tárgyalási fordulóban összesen nyolc témáról egyeztettek, de a többi fejezet lezárása áthúzódott a januárban hivatalba lépő magyar EU-elnökség idejére.
Gordan Jandrokovic horvát külügyminiszter Brüsszelben megerősítette, országának az a célja, hogy még a magyar elnökség alatt, azaz legkésőbb júniusra befejezzék valamennyi témakör tárgyalását. Szintén megerősítette, hogy Horvátországban népszavazást rendeznek az EU-csatlakozásról a tárgyalások befejezését követően. Ez a mostani tervek szerint jövő ősszel lenne esedékes.
Derűlátónak mutatkozott az egyeztetések gyors befejezését illetően Stefan Füle bővítési biztos is. Hozzátette, azt követően még néhány hónapot igénybe vehet a csatlakozási szerződés pontos szövegének elkészítése, majd a ratifikáció folyamata következik, amely szerinte közel 18 hónapra becsülhető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.