Franciaország
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra

Nyílt erőszakról beszélnek a Chartások is. Bár Dániel Péter fideszes provokációról beszélt a Facebook-oldalon megjelent, Orbán Viktor miniszterelnök likvidálására vonatkozó bejegyzésekkel összefüggésben, a Magyar Demokratikus Charta egyik körleveléből az derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc és követői táborában igenis népszerű a háborús retorika. A chartások mindennap közzétesznek egy gondolatot a Fidesz alkotmányozásával kapcsolatban. Tegnap Marsovszky Magdolna gondolatait osztották meg. Ebben a szerző a népnemzeti nemzetfelfogásról és gondolatiságról értekezik, amely szerinte szorosan összefügg a rasszizmussal. – Nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy a népnemzeti koncepció nem demokratikus és szembe megy az európai gondolattal, hanem arról is, hogy itt egy olyan jövőkép körvonalazódik, amelyben a további kirekesztés és nagy valószínűséggel a nyílt erőszak borítékolható – írta Marsovszky Magdolna. (MN)
Mint a műsorban Dániel Péter kifejtette, a nagyobbik kormánypárt tudja, hogy ő „kapcsolódik” Gyurcsány Ferenchez, akit rajta keresztül próbálnak támadni „ezen a nevetséges és megalapozatlan módon”. Az ügyvéd azt is mondta, hogy beszélt telefonon azzal a férfival, akinek a neve alatt a gyilkosságot emlegető mondatok megjelentek. Az illető tagadta, hogy ő írta volna a durva bejegyzést. Az ügyvéd szerint az történt, hogy a férfi – Nyári Zsolt – nevében valaki más írta a provokáló mondatokat. Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy e mögött ki állhat, Dániel Péter a Fideszt emlegette.
Nyári Zsolt neve alatt a következő jelent meg: „ha fegyvert kell fogni, tudod, hogy rám számíthatsz.:)), ha valaki biztosítaná gyermekem jövőjét, biz isten kilőném ezeket a tetveket, vityával (vagyis Orbán Viktorral – a szerk.) az élen…”. (Dániel írásában a fideszes Lázár Jánost, Kövér Lászlót, valamint annak testvérét, illetve jobboldali publicistákat illetett indulatos szavakkal.) Ehhez a kijelentéshez kapcsolódott a Boldizsár István oldaláról érkező bejegyzés, így: „Miután vidéken lakom, és még a kocsim is bedöglött, ezért nagyon szépen kérem, hogyha elindul a fizikai rendbetétel, nekem jó időben szóljatok, mert soha életemben nem tudnám megbocsátani magamnak, hogy kimaradok ezeknek a tébolyult emberszabásúnak kinéző élőlényeknek a fizikai elpusztításából. Már szép kort megéltem, a gyerekeim nagyok, az életemet nem féltem, és mivel annak idején a katonaságnál dandárszinten is az első 10-ben voltam céllövészetben, remélem, hogy hatékonyan tudok segíteni.”
Dániel Péter szavai némiképp összecsengenek Gyurcsány minapi megjegyzésével. Az ügyről ugyanis a volt kormányfő is kifejtette véleményét és az ugyancsak a Facebookon megjelent írásában közölte: nem tudja, hogy akik ezeket a szövegeket írták, valóban az ő politikai hívei-e. Hozzátette: ha így van, akkor muszáj világossá tennem: nem tartok igényt ilyen támogatásra.
Nyári egyébként számos cikket írt a Kapcsolat.hu internetes oldalra; ez a portál a Gyurcsány Ferenc által vezetett Táncsics Alapítvány tulajdonában van, és itt olvasható a volt kormányfő blogja is. Boldizsár István neve pedig korábban, a kommunista apparátuson belül csenghetett jól; saját adatlapján azt írja magáról, hogy hat évig volt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke (1989-ben nyerte el megbízatását), a Magyar Kereskedelmi Kamara közgazdasági elnökségének is tagja volt, társelnöke volt az Országos Szakmai Árbizottságnak, a vegyipari dolgozók szakszervezete elnökségének munkájában pedig gazdasági szakértőként vett részt. Boldizsár a Hungalu Magyar Alumíniumipari Tröszt gazdasági vezérigazgatójaként is tevékenykedett; Gyurcsány Ferenc a kilencvenes években a Hungaluval kötött privatizációs üzleteken keresztül emelkedett a nagytőkések közé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.