Alkotmányfinis tüntetésekkel

Magyarország első demokratikus körülmények között megalkotott alkotmányáról dönt ma az Országgyűlés. Úgy tudjuk, az új alaptörvény szövege több lényeges ponton is változhat az utolsó pillanatban: így a bírák mellett az ügyészek is a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár elérésével válhatnának meg pozíciójuktól, valamint ha a helyhatóság a jövőben elmulasztja egy rendelet megalkotását, akkor azt a bíróság vagy a kormány illetékes szerve pótolhatja.

Munkatársainktól
2011. 04. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új alkotmány ellen ugyanakkor több szervezet is az utcára hívta híveit a hét végén. A Magyar Demokratikus Charta rendezvényén Gyurcsány Ferenc volt MSZP-s kormányfő fenyegetéstől sem tartózkodó felszólalásában arról beszélt, hogy az enyészetbe segítené a Fidesz alkotmányát, és helyreállítaná a „megsebzett köztársaság” méltóságát, ezért feladatának tekinti a „demokratikus ellenzék” megszervezését. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azt hangoztatta, a Fidesz becsapta az embereket, amibe a kormánypárt bele fog bukni. Vona Gábor, a Jobbik elnöke Hajdúhadházon kifejtette, ha a magyar föld és vízkészlet védelmére vonatkozó javaslatuk nem kerülhet be az alkotmányba, mert ellentétes az unió jogrendjével, akkor Magyarországnak ki kell lépnie az EU-ból.
Eközben a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szombaton a korkedvezményes nyugdíj tervezett eltörlése ellen tiltakoztak. A tűzoltók füstbombákat, hanggránátokat dobáltak az Andrássy úton, és több tűzcsapot is megnyitottak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, jogsértések történtek a tüntetésen a fővárosban, elemzésük és a feljelentések előkészítése még folyamatban van.

Részletek a 3., vélemények a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.