Állásteremtés: ostrom alatt a pályázat

A korábbi években tapasztalható érdeklődéshez képest több mint négyszer annyi vállalkozás nyújtott be pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz a munkahelyteremtő beruházások támogatására. A tárca szerint az érdeklődés a körültekintő tervezésnek és az átgondolt pályázati kiírásnak köszönhető.

Mizsei Bernadett
2011. 04. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többször előfordult az előző kormányok regnálása idején a rossz tervezés miatt az is, hogy ugyanazt a munkahelyteremtő pályázatot kétszer kellett kiírni, mivel a lehetetlen feltételek miatt a pályázatra szánt keretöszszeg nem fogyott el – nyilatkozta lapunknak Czomba Sándor. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint az, hogy most négyszer több pályázat érkezett, a körültekintő tervezésnek és az átgondolt pályázati kiírásnak köszönhető. – Ezzel el lehet érni, hogy a források valóban oda jussanak, ahol a legnagyobb szükség van rá – tette hozzá. Elmondta, a pályázattal elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat, ezen belül a tíz fő alatti mikrovállalkozásokat és a hátrányos helyzetű térségeket szeretnék elérni. Czomba Sándor úgy véli, a pályázók nagy számát tekintve ez sikerült is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára idén február 16-án hirdetett pályázatot munkahelyteremtő beruházások támogatására. A Munkaerő-piaci Alapból ötmilliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, amellyel várhatóan 300 vállalkozásnál 2700-3000 új munkahely létesülhet. A tárca az Új Széchenyi-tervhez kapcsolódva kiemelt összegű – 500 ezer forintos – kiegészítő támogatást biztosít az 1,2 millió forint alaptámogatáson felül azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a beruházás befejezését követően álláskeresők felvételét és tartós foglalkoztatását vállalják. A minisztérium a hátrányos helyzetű kistérségekben megvalósuló beruházásokhoz további jelentős összegű kiegészítő támogatást nyújt.
A pályázaton azok a kis- és közepes vállalkozások vehettek részt, amelyek vállalják, hogy a támogatással legalább két fő számára létesítenek munkahelyet a beruházás befejezését követően. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzését, valamint új létesítmények építését segíti. A beérkezett pályázatokat a minisztérium külső szakértők bevonásával a következő hetekben értékeli, és a támogatásokról szóló javaslatok május közepéig elkészülnek. A miniszteri döntés május negyedik hetében várható. A beruházások várhatóan november végéig befejeződnek, és megkezdődik a foglalkoztatás az új munkahelyeken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.