Az idén is káosz az esőben?

Munkatársunktól
2011. 04. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két héttel a melbourne-i szezonnyitó után a hét végén a Malajziai Nagydíjjal folytatódik a Forma–1-es autógyorsasági világbajnokság, és a helyszín a helyi klímával jó eséllyel eseménydús versenyt ígér. Emlékezetes, hogy tavaly a McLaren és a Ferrari pilótái, azaz Lewis Hamilton és Jenson Button, valamint Fernando Alonso és Felipe Massa csak a rajtrács végéről indulhattak, mert az időmérőn már az első etapban kiestek. Addig várakoztak a bokszban, amíg az egyre jobban bekezdő esőben már nem tudtak jó köridőket menni… A futamot Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte csapattársa, Mark Webber, valamint Nico Rosberg (Mercedes) előtt; Hamilton örülhetett, hogy feljött a hatodik helyre, Massa hetedik, Button nyolcadik lett, Alonso motorhiba miatt kiesett. Két évvel ezelőtt a futamra csapott le a monszun, a versenyt huszonnégy körrel a leintés előtt félbeszakították, majd ötvenpercnyi várakozás után le is fújták, és a pontszerzők a megszokott pontok felét kapták meg. (Button nyert a Brawn színeiben.)
Két hete Melbourne-ben a regnáló világbajnok Vettel különösebb megerőltetés nélkül győzött Hamilton és Vitalij Petrov (Renault) előtt. A kétszeres vb-első Alonso több mint félperces hátránnyal csak negyedik lett, és most mindenképpen javítani szeretne. A Ferrarinál úgy vélekednek, hogy a szepangi pálya – a vonalvezetés, a hatalmas hőség, a magas páratartalom és a viharveszély miatt – kissé kiszámíthatatlan, de végső soron számukra lesz majd kedvező. „Ami a melbourne-i versenyt illeti, tény, hogy lemaradtunk egy kissé, de nem történt katasztrófa” – szögezte le Alonso. S a Red Bull is nagy csatára készül: „Nagy hiba lenne, ha lebecsülnénk az ellenfeleinket. Biztos vagyok abban, Alonso, Hamilton és a többiek mindent elkövetnek majd, hogy megnehezítsék a dolgunkat” – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. Vettel azért ehhez hozzáfűzte, amit vár tőle a vezetőség: a maga részéről Melbourne után Szepangban is nyerni akar.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.