Az OIT-elnök dönt Gatter utódjáról

Kulcsár Anna
2011. 04. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiírta a pályázatot a Fővárosi Bíróság (FB) elnöki tisztségére Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke. A Bírósági Közlönyben megjelent hirdetmény azért vált ki különös szakmai érdeklődést, mert a szolgálati, szervezeti törvény 1997-es elfogadása óta most van rá először mód, hogy az OIT elnöke – és ne a testület – válassza ki a megyei bíróságok elnökeit.
Az FB előző elnöke, Gatter László múlt év december 31-ével lemondott. Az OIT által meghirdetett pályázatra három szakember jelentkezett: Fazekas Sándor, a Pesti Központi Kerületi Bíróság vezetője, Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke és Szemán Felicitász, a Fővárosi Bíróság elnökhelyettese. A sajtóiroda közlése szerint április 5-én az OIT testülete egyik jelentkezőt sem támogatta kellő mértékben, így új pályázatot kellett kiírni. Ezt az eljárást azonban már maga az OIT elnöke folytatja le. A pályaműveket május 20-ig nyújthatják be az érdeklődők. Szűcs Péter OIT-szóvivő közölte: a pályázatokról az összbírói értekezlet véleményt nyilvánít, az OIT elnöke meghallgatja a jelölteket, majd dönt. Szakmai berkekben valószínűsítik: Baka a legrövidebb időn belül, várhatóan már júniusban kihirdeti az eredményt, és állást foglal a Vas Megyei Bíróság ugyancsak üres elnöki posztjáról is.
A 20 megyei szintű bíróság elnökei közül csütörtökön 15-en írták alá azt a nyilatkozatot, amely kifogásolja, hogy a készülő alkotmány szerint a bírák 70 helyett csak 62 éves korukig tölthetik be szolgálati jogviszonyukat. A vezetők nagy része az ítélőtáblákon és a Legfelsőbb Bíróságon is távozásra kényszerülne az új szabályozással. A Fővárosi és a Vas Megyei Bíróság képviselője eleve nem láthatta el kézjegyével a dokumentumot, mivel ez a két poszt betöltetlen. A zárószavazás előtt álló új alkotmány alapján január 1-jétől több mint 200 szakember távozna a bíróságokról. Az ország legnagyobb ítélőfórumaként működő Fővárosi Bíróságot 42-en hagynák el, ugyanitt 112 szakvizsgázott jogász vár bírói kinevezésre. Országosan 430 a legalább 30 éves bírósági titkárok száma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.