Azarenkának Miami is kedves lehet

Deák Zsigmond
2011. 04. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nekünk, magyaroknak Viktorija Azarenka sikerei hallatán-láttán néha bizony eszünkbe juthat, hogy még a junioroknál párosban együtt, egyesben felváltva aratták a diadalokat Szávay Ágnessel, aztán a jelek szerint a fehérorosz teniszezőhölgy jobban sáfárkodott a tehetségével. Jelenleg nyolcadik a világranglistán, ahol volt már hatodik is 2009 nyarán, tartósan a Top10 tagja, de például a negyeddöntőnél tovább eddig egyetlen Grand Slam-versenyen sem jutott. Viszont múlt hétvége óta már hat egyéni WTA-tornagyőzelemnél jár, hiszen Miamiban megnyerte 4,5 millió dollár összdíjazású, úgynevezett 1000-es rangú keménypályás viadalt.
Elég nehezen lendült bele, hiszen első három mérkőzése három szettig elhúzódott gyengébb ellenfelekkel, viszont a végén a két orosz sztárt, Vera Zvonarjovát és Marija Sarapovát is könnyed két szettben, 6:0, 6:3-ra, illetve 6:1, 6:4-re verte. Bár bevallása szerint szülőhelye, Minszk a kedvenc városa, most már nyilván Miami is elöl áll ezen a listán, hiszen 2009 után már másodszor lett első itt, Floridában. Ezeken kívül még két éve Brisbane-ben és Memphisben, tavaly pedig Moszkvában és Stanfordban sem talált legyőzőre. Érdekesség, hogy utóbbi helyen szintén Sarapovával döntőzött, s szintén simán verte (6:4, 6:1), közös mérlegük most 3-2 Azarenka javára.
A miami férfi finálé első kiadásunk zárása után ért véget a ranglista élén állók, azaz Rafael Nadal és Novak Djokovics között. A második helyezett szerb klasszis november vége óta nem veszített mérkőzést, a Mardy Fish elleni 6:3, 6:1-es elődöntőig bezárólag 23-as nyerőszériát mutatott fel. A spanyol világelső viszont nála nagyobb halat (neve alapján Fish is az…) „fogott ki” a négy között Roger Federer személyében. Ráadásként 79 perc alatt 6:3, 6:2-re végzett a svájcival, ami, bár kettejük csatájában már 15-8-ra vezet, mégsem mindennapos. „Nagyszerűen játszottam, különösen az első szettben” – értékelt Nadal, míg Federer így fogalmazott: „Akadt néhány lehetőségem, de nem éltem velük, Rafa pedig egyre jobban belelendült. Ez nem az én estém volt.”
A fináléban tehát Djokovics és Nadal futott össze, csakúgy, mint előző 1000-es tornán, Indian Wellsben. Ilyesmire legutóbb 1995-ben került sor, akkor előbb Pete Sampras győzött, majd Miamiban amerikai honfitársa, Andre Agassi revánsot vett rajta. Most Djokovics adta az első pofont.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.