Belső vizsgálatot indít az NFÜ

Bákonyi Ádám
2011. 04. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Belső vizsgálatot kezdeményezett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a lapunk által feltárt visszadátumozott pályázat ügyében – közölték megkeresésünkre a szervezetnél. Ismert, közvetlenül a kormányváltás előtt csaknem harmincmillió forintot nyert tavaly az MSZP-vel vállaltan lojális Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) az NFÜ egyik pályázatán. A birtokunkba jutott dokumentumok szerint a program megjelenési idejét viszszadátumozták, hogy a nyertes pályázatok befutását biztosítsák. Az eredeti kiírás szerint az úgynevezett TÁMOP programra 2010. április 30-tól lehetett pályázni a keret kimerüléséig, csak a Magyar Postán feladott csomagban, a feladás dátuma, óra-perc igazolással együtt. A Humán Erőforrás Operatív Program és az NFÜ honlapján tehát április 30-án kellett volna megjelennie a pénzügyi, költségvetési kitöltőprogramnak, ahol a pályázatban részt vevők képzéséhez kapcsolódó költségeket kellett felvinni. Az iratok szerint ez a program azonban csak május 3-án 14 órakor nyílt meg, az NFÜ saját honlapján később mégis azt tüntette fel, hogy az már április 28-án működött. A visszadátumozásra azért volt szükség, mert a kiírás szerint a pályázat véglegesítése – azaz május 3-a 14 óra – előtt pályázatot nem lehetett feladni, vagy ha ez mégis megtörtént, akkor azokat el kellett utasítani. A postai igazolásokból kiderül: hét szervezet, köztük az MSZOSZ már április 30-án benyújtotta pályázatát, amit nem utasítottak el, hanem csaknem harmincmillió forintot adtak rá a szocialistákkal lojális szervezetnek. „A vizsgálat eredményétől függően, annak megállapításait figyelembe véve az NFÜ dönt az átfogó vizsgálat indításának szükségességéről” – közölte lapunkkal a szervezet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.