Brit panasz a magyar rendőrségre

Győr Ágnes
2011. 04. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tönkretették az életét a magyarországi börtönben eltöltött hónapok – nyilatkozta a napokban a The Herald című lapnak Jason McGoldrick, egyike annak a két angol üzletembernek, akit a budapesti rendőrség üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsít. A férfi kijelentette, bepereli a magyar és az angol hatóságokat is. Kártérítési követelését azzal indokolta, hogy mind a két országban helytelenül alkalmazták az európai elfogatóparancs intézményét, amikor vádemelés nélkül adták át Magyarországnak.
Ismert, Jason McGoldrick és társa, Michael Turner egy marketingvállalkozást működtetett Budapesten. Miután a cég 2005-ben csődbe ment, azzal gyanúsították meg a két üzletembert, hogy több mint 420 ügyfelet károsítottak meg összesen több mint tízmillió forinttal. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2009. november 5-én rendelte el előzetes letartóztatásukat. Amikor a gyanúsítottak ügyvédeik javaslatára Magyarországra jöttek, a repülőtéren elfogták őket. Hazánkkal ellentétben Angliában a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy bárkit hosszabb ideig vádemelés nélkül előzetesben tartsanak, Turner és McGoldrick pedig csaknem négy hónapig volt börtönben. Ez idő alatt otthon családjaik nagy média- és politikai kampányt indítottak kiszabadításukért. A Free Mike and Jason (Szabadítsátok ki Mike-ot és Jasont) címmel létrehoztak egy internetes portált. Itt feltüntették egy bankszámla számát is, amelyre pénzt küldhetnek azok, akik támogatni szeretnék a gyanúsítottak jogi küzdelmét.
Miután tavaly februárban megszüntették előzetes letartóztatásukat, Turner és McGoldrick hazatért Angliába, de a magyarországi büntetőeljárás folytatódik ellenük. A nyomozás határidejét nemrég május közepéig meghosszabbították, az üggyel összefüggésben ugyanis még több kérdésre választ vár az Interpoltól a BRFK.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.