Brüsszelnek még nincs álláspontja

SPORTGAZDASÁG

MTI
2011. 04. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke kedden még úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió illetékes bizottsága ma mondhatja ki a végső szót a sportszervezeteknek nyújtott támogatás után igénybe vehető társaságiadó-kedvezmény ügyében; ám tegnap kiderült, hogy ez még várat magára. Amelia Torres, az uniós végrehajtó testület szóvivője Brüsszelben közölte: az Európai Bizottság egyelőre nem alakította ki álláspontját arról, hogy a magyar sportszabályozás adóügyi vonatkozásai összhangban állnak-e az állami támogatásokról szóló uniós előírásokkal. Amelia Torres a bizottság sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre válaszolta ezt, hogy a magyar kormány tudni szeretné, csökkenthetik-e adóalapjukat a vállalkozások azzal az összeggel, amit sportegyesületeknek juttatnak.
– Rövid távon nem lesz döntés, most még nem tudjuk levonni a következtetéseket – mondta Torres. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Franciaország vonatkozásában az előző évtized elején született olyan döntés, miszerint ha fiataloknak nyújtott kvázi képzési, oktatási támogatásról, illetve annak folytán adott adókedvezményről van szó, akkor az összeegyeztethető az uniós joggal. Ez – tette hozzá – felmerülhet tágabb értelemben is, például klubok támogatása vagy stadionberuházás esetén, ha az nem jelenti üzleti vállalkozások állami támogatását.
Az Országgyűlés tavaly nyáron fogadta el a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló indítványt, amelynek része volt a társasági adóból levonható sporttámogatás is. A jogszabály adókedvezményt biztosítana a társasági adóból abban az esetben, ha öt látványcsapatsport – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong – országos sportági szakszövetségei, a tagjaiként működő sportszervezetek vagy a látványcsapatsport fejlesztéséért létrejött közhasznú alapítványok támogatást kapnak az adóalanytól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.