Csányi kikosarazta Dávid Ibolyát

Munkatársunktól
2011. 04. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel különadó nélkül is a bankszektor adóterhelése a legnagyobb az országban, ezért kimondottan károsnak tartom a bankadó változatlan mértékű fenntartását 2012-ben – mondta a Heti Válasznak Csányi Sándor, az OTP első embere. Elismerte ugyanakkor: a megörökölt költségvetési helyzetben a kormánynak nemigen volt más választása, mint hogy kivesse a bankadót. Jelezte: ismeri a devizahitelesek megsegítését célzó csomagot, és korrektnek tartja. – A bankok is felelősek azért, hogy az adósok bajba kerültek. Olyan embereknek is ajánlottunk és adtunk devizahitelt, akik nem tudták felmérni a kockázatait. Nem magyaráztuk el eléggé alaposan, hogy a devizahitelek esetében az alacsony kamat ellenére a törlesztőrészlet nagyobb is lehet a forinthitelekénél – jelezte. Minthogy azonban a fizetési gondokat főként a forint gyengülése okozza, ez utóbbit pedig a rossz monetáris és fiskális politika, ezért Csányi szerint a devizaadósokat „elsősorban nem a bankoktól, hanem a mindenkori kormánytól és a jegybanktól kell megvédeni”.
Az UD-ügy kapcsán szerinte a fő kérdés az, „miként fordulhatott elő egy állítólag demokratikus országban, hogy a titkosszolgálat által rögzített, de a törvények által már rég megsemmisítésre ítélt magánbeszélgetések felvételei nyilvánosságra kerültek dekódolt formában”. Csányi Sándor tart Orbán Viktortól, ezért támogatta az MDF-et – legalábbis Dávid Ibolya volt pártelnök ezt mondta az UD-ügyben tett vallomásában. A bankár minderre úgy reagált: „Ennek az ügynek a forgató- és szövegkönyvét nem Dávid Ibolya írta, és úgy látszik, most sem ő írja.” Hozzátette, a demokrata fórum vezetője többször is próbálta meggyőzni, hogy legyen a párt miniszterelnök-jelöltje, de ezt minden alkalommal habozás nélkül visszautasította.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.