Dzsudzsákék Lisszabonban

Munkatársunktól
2011. 04. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel az öt legerősebb európai futballbajnokságból – angol, spanyol, német, olasz, francia – csupán egyetlen, a Villarreal maradt meg „magnak”, nyugodtan mondhatjuk, hogy az Európa-liga mai negyeddöntői a BL árnyékában zajlanak majd. Félreértés ne essék, természetesen a legjobbak képviselői is elindultak a második számú kontinentális kupában, de könnyűnek találtattak a gyengébb pontvadászatok motiváltabb csapataival szemben. Maradván példaként az angol sztárgárdáknál, a Liverpoolt a portugál Braga, a Manchester Cityt pedig az ukrán Dinamo Kijev búcsúztatta az előző körben.
A nemzetiség említése nem véletlen, hiszen a Braga mellett még a közben hazai bajnoki címet nyert Porto, valamint a Benfica is áll az El-ben, a jövő évi Eb-t közösen rendező Ukrajna pedig mindkét sorozatban, hiszen a Sahtar Doneck BL-negyeddöntős. Kelet-Európa „színeiben” az orosz Szpartak Moszkva is tagja a második sorozat legjobb nyolc csapatának, valamint két holland gárda, az Eredivisie aranyáért különharcot vívó PSV Eindhoven és a Twente. Utóbbi éppen múlt hét végén verte 2-0-ra Dzsudzsák Balázsékat, s ezzel az élre rukkolt.
Honfitársunk ennek kapcsán koncentrációs és motivációs problémákat vélt felfedezni saját háza táján, ami a legutóbb szintén rangadót, s ezzel bajnokságot is veszített Benfica otthonában ma nem vezetne semmi jóra. Így ráadásul a liszszaboniaknak egy vas már kiesett a kezükből, bizonyára ennek megfelelően küzdenek majd. Hátrányuk, hogy térdsérülése miatt nélkülözniük kell majd veterán csatárukat, Nuno Gomest. E holland–portugál párharccal megismétlődik az 1988-as BEK-döntő, amelyet a Guus Hiddink által irányított PSV nyert meg tizenegyesekkel.
A Portugál Kupában is még érdekelt – s az elődöntőben épp a Benficával küzdő – Porto szintén otthon kezdi a negyeddöntős párharcot a Szpartak Moszkva ellen, s egy sikerrel óriási lépést tehet a triplázás, azaz a bajnoki mellé a kupa- és nemzetközi siker felé. A hazai pontvadászatban veretlen, 25 mérkőzéséből 23-at megnyert együttes a „kis Mourinho”, azaz André Villas-Boas vezetőedző keze alatt az El-ben is impozáns teljesítményt nyújtott, hiszen mérlege 10 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. Az előző körben szintén egy orosz fővárosbeli riválissal, a CSZKA-val találkozott, s kettős diadallal búcsúztatta is.
Az öt európai topligát egyedül képviselő spanyol Villarreal ebben a szezonban még nem szenvedett vereséget hazai pályán a kontinentális kupaporondon, ma a Twente vethet véget ennek a sorozatnak, ha tud. A negyedik párharcban a brazil légiósok helyett inkább ukránokra támaszkodó Dinamo Kijev (Mileveszkij, Sevcsenko és Guszev áll a házi góllövőlista élén) fogadja a védekezőspecialista Bragát, térdsérüléssel bajlódó szerb középpályása, Ninkovics nélkül.
Európa-liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések (mind 21.05): Porto–Szpartak Moszkva, Benfica– PSV Eindhoven, Villarreal–Twente, Dinamo Kijev–Braga.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.