Félezer bor versenyez

Grimm Balázs
2011. 04. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötödik alkalommal rendezi meg házi borversenyét a napokban a magyar tulajdonú CBA üzletlánc. A szerdán kezdődött, ma befejeződő eseményre összesen 650 bort neveztek be a termelők, ezzel a megméretés Magyarország legnagyobb házi borversenyének számít – emlékeztetett Fodor Attila, a cég kommunikációs vezetője. Elmondta, a 650 mintát a vállalat főborásza előválogatta, így magára a versenyre 550 tétel jutott el. A palackok tartalmát naponta változó összetételű, nyolc bíráló- bizottságban helyet foglaló, 50-60 borászból álló zsűri értékeli. A szakemberek úgynevezett vakkóstolással ízlelgetik az italokat, csak azt tudják, hogy milyen fajtájú bort kaptak, a termőterületet, a borászat nevét nem ismerik. Mint minden évben, a versenyre az idén is díjtalan volt a nevezés. A szervezők minden borász jelentkezését elfogadták. A zsűri a kiválasztás végén hozzávetőleg 150-250 bort ajánl majd a fogyasztóknak, a kiválasztott tételek a CBA kétszáz vinotékájában kerül polcokra. A bírálat szigorú szempontok szerint zajlik, az adatokat számítógéppel dolgozzák fel. Ez hozzávetőleg egy-két hetet vesz igénybe, a szervezők ekkor a kiválónak minősítettek közül kiválasztanak három-három vörös-, rozé-, illetve fehérbort. Ezt a válogatást elküldik a Sándor-palotába, ahol Schmitt Pál köztársasági elnök kiválaszt egy-egy bort, amely címkéjén a későbbiekben feltüntetik a nevét.
Az ország legjobb borászai mellett az idei válogatáson részt vesz Lebel Frédéric, 25 év szakmai tapasztalattal rendelkező francia vezető sommelier is. Frédéric törvényszéki borszakértő, a legjobb sommelier Franciaországban országos verseny bronzérmese, és Párizsban a legjobb sommelier-verseny aranyérmese.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.