Félmaraton is lesz az idei Vivicittán

2011. 04. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háromszor annyi külföldi nevezett be március végéig az őszi Budapest-félmaratonra és a Spar-maratonra, mint az utóbbi években ilyenkor; de a múlt hét végén – a vasárnapi fővárosi 26. T-Home Vivicittá városvédő futás előtt – arról is bizonyságot kaptunk, hogy a futók hazai tábora is rohamosan növekszik. A 3,2 km-es kaposvári Vivicittát a 13 208 regisztrált induló minden idők legnagyobb vidéki futóeseményévé tette, így a somogyi megyeszékhely a Nagy futópárbajban legyőzte Szegedet, ahol 10 122-en indultak 2,5 km-en. „Kaposvár jóval kisebb város, Szita Károly polgármester azonban minden követ megmozgatott, hogy nyerjenek, nem mellékesen a képviselő-testület több tagjával maga is teljesítette a távot, az iskolák pedig elképesztő mozgósítást végeztek. Gyakorlatilag valamennyi tanintézmény nevezett, közülük három több mint nyolcszáz tanulóval, a gyerekek zöme hozta a szülőket is, de például egy kilencvenegy éves néni is legyalogolta a távot” – említi Kocsis Árpád. A rendező Budapest Sportiroda (BSI) vezetője szerint a futás szerelmesei körében a következő helyi rendezvény előtt már nem az a kérdés, hogy jössz-e?, hanem az, hogy ugye nem maradsz otthon?, mert egyre inkább természetessé válik, hogy mindenki megy újra. A vereség dacára Szeged is rekordot döntött, és az ottani, immár 11. Vivicittán a nagy létszám miatt már nem lehetett megoldani, hogy a rajt és a cél egy helyen legyen, a megszokott Dóm téren, a rajtot át kellett vinni a Széchenyi térre, ezért némileg rövidebb lett a táv.
Vasárnap a budapesti Vivicittá fő távja is kurtább lesz a megszokottnál nyolcszáz méterrel – 11,2 km –, ám ennek az az oka, hogy a Margit híd szigeti lehajtója nem készült el, így a BSI-nek új útvonalat kellett találnia. Az 1986-ban indult városvédő és tavaszköszöntő futás bölcsője, a Margit-sziget így negyedszer marad ki a rendezvényből. (1994-ben az akkori városvezetés kitiltotta a szigetről, 2006-ban az árvíz szólt közbe, tavaly pedig a munkagépek már elfoglalták a terepet). „Sajnos későn, februárban lett végleges, hogy nem készül el a lehajtó, és a főváros jelenlegi vezetésének pozitív hozzáállása kellett ahhoz, hogy a meglevő engedélyünk birtokában új útvonalat kapjunk” – mondja Kocsis Árpád.
A rajt és a célterület is az ’56-osok terére került, miként tavaly, az útvonal azonban változott, mert a Vivicittá (11,2 km), a Midicittá (6,5 km), a Minicittá (3,5 km), a gyaloglás (3,5 km) és a családi futás (600 m) mellett az idén először egy új réteg megnyerésének szándékával félmaraton is lesz a programban, és itt a 21 097 méternek bizony centire pontosnak kell lennie. (Nevezni a www.futanet.hu oldalon és a helyszínen is lehet.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.