Játék a tűzzel

Véres tiltakozáshullámot váltott ki Afganisztánban, és tüntetésekhez, súlyos feszültségekhez vezetett az egyre ingatagabb Pakisztánban is, hogy egy amerikai lelkész március végén megvalósította régi tervét, és nyilvánosan elégette az iszlám szent könyvének, a Koránnak egy példányát. Hogyan lépett a nagypolitika színpadára egy feltűnési viszketegségtől szenvedő vagy csupán küldetéstudattól gyötört volt hotelmenedzser Floridában?

MN
2011. 04. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fegyverbe! Több mint háromszáz halálos fenyegetést kapott a lelkész az elmúlt időben, s a szövetségi hatóságok úgy tudják, 2,4 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Jones azonban ennek ellenére azt állítja, nem fél. Biztos, ami biztos alapon azonban ő maga és húsz-harminc megmaradt követője állig felfegyverkezve jár-kel. A férfi korábban azt mondta: noha soha nem olvasta el a Koránt, azt rendszeresen használta célpontként lőgyakorlatainál. A lövészsportok iránti lelkesedéséről árulkodik több kilyuggatott céltábla is irodájának falán, az egyik közülük tálib harcost ábrázol.
Az Egyesült Államokban a szabad fegyvertartás alkotmányos jogának védelmezői és a szigorítást követelők régóta ádáz vitát folytatnak arról, van-e értelme fenntartani a régi szabályozást. Jones kiállása egészen biztosan nem használ az előbbi csoport ügyének. Ám kétségtelen, Amerikában az úgynevezett „vallásos jobboldal” inkább a fegyverpártiak sorait erősíti. Ezt demonstrálja egy Ken Pagano nevű lelkész esete is, amely két éve nagy sajtóvisszhangot kapott. A Kentucky állambeli New Bethel-templom lelki vezetője arra biztatta százötven fős közösségét, hogy a templomi szertartásokra is hozzák magukkal puskájukat és pisztolyukat. Pagano szerint ezzel a gesztussal a hívek nyíltan ünnepelhetik az amerikai állampolgársággal járó szabadságjogaikat. A „hozd a fegyveredet a templomba!” napokon a közösség tagjai ingyenes lövészetbiztonsági oktatáson, pikniken, valamint egy dollárért tombolán vehettek részt. A szerencsés nyertes újabb pisztolyt vihetett haza.
Jelenleg az Egyesült Államok azon negyven államából, ahol engedélyezik a szabad fegyverviselést, húszban a templomokba is be lehet lépni lőfegyverrel.

A példakép. A Biblia mellett a lelkész az irodájában kifüggesztett A rettenthetetlen (Braveheart) című 1995-ös történelmi film plakátjából merít lelkierőt küldetéséhez. Legalábbis ezt nyilatkozta az őt faggató riportereknek, akik rákérdeztek, miért került ki a filmplakát az iroda falára.
Jones állítja, valahányszor rápillant a skót szabadságharc vezetőjét, William Wallace-t alakító Mel Gibsonra, meggyőződik arról, helyesen teszi, hogy „az agresszió, a halál és a terrorizmus” eszközének kiáltja ki a Koránt s a teljes iszlám vallást.
Azért persze nehezen érthető, mi köze mindehhez a skótok szabadságküzdelmét feldolgozó történelmi kalandfilmnek. Az öt Oscar-díjat nyert alkotás főszereplője született vezető alkat, aki képes a XIII. században eggyé kovácsolni a skót népet. Elsősorban a parasztságból megszervezett hadseregével megakadályozza, hogy az angolok szert tegyenek a megüresedett skót trónra. A stirlingi csata előtt Wallace a filmben azzal biztatja katonáit, hogy bár életüket elvehetik tőlük, szabadságuktól nem foszthatja meg őket zsarnoki hatalom. Wallace végül egy királypárti skót nemes árulásának lesz az áldozata. Londonba viszik, ahol rettenetes módon megkínozzák, kivégzik, majd feldarabolják.
Ha Wallace és Jones küldetése közt kevés is a hasonlóság, némi párhuzam van a lelkész és a filmet rendező, valamint a skót hőst alakító Mel Gibson közt. Mindkét férfit vádolták már meg ugyanis azzal, hogy náci. A színész azonban, aki mélyen vallásos katolikus családból származik, elsősorban bizonyos antiszemita megjegyzésekkel váltotta ki főképp Hollywood zsidó értelmiségi rétegének nemtetszését. Ám nehéz elképzelni, hogy – a katolikus egyház tagjaként – támogatná Jones vallási érvekkel sem alátámasztható performance-át.

Terry Jones, a provokátor. Napjainak nagy részét irodájában tölti a gyülekezetét vesztett floridai lelkész: Terry Jones Gainesville-ben is nemkívánatos személlyé vált azután, hogy március 20-án fiktív tárgyaláson halálra ítélte és máglyára küldte a Koránt. Az eseményt élőben közvetítő Igazság Tv (The Truth TV) félreértelmezett nagyvonalúságára utal, hogy noha magát a tárgyalást arabul is sugározták, végül nem mutatták be, ahogy a tűz martalékává válnak az iszlám vallás szent könyvének lapjai.
Egy évvel korábban Terry Jones már felvetette, hogy tartsanak nyilvános Korán-égetést a szeptember 11-ei terrortámadás évfordulóján. Akkor több egyház közösen, katonai vezetők s maga az Egyesült Államok elnöke is arra kérte, tegyen le bizarr, a keresztény és az amerikai alkotmányban rögzített értékekkel összeférhetetlen ötletéről, amely veszélybe sodorja az iszlám országokban szolgáló amerikai katonák életét is. Jones végül azért állt el eredeti tervétől, mert megtudta, megbukott az a terv, hogy iszlám közösségi házat építsenek fel New Yorkban, az öszszedőlt ikertornyok helyének közelében.
Idén azonban már nem lehetett eltántorítani küldetésétől a hatvanadik éve felé közeledő lelkészt, aki bevallása szerint nem is olvasta a máglyára küldött könyvet.
Ahogy számítani lehetett rá, cselekedete nyomán tömegek vonultak az utcára tüntetni az arab világban. Sajnos volt, ahol ez emberéleteket követelt. Múlt szombaton Afganisztánban kilenc ember vesztette életét, a sérültek száma pedig megközelítette a százat. Egy nappal korábban tizenkét ember halt meg, amikor a felbőszült tömeg megrohamozta Mazari-Sarifban az ENSZ épületét. Később a nemzetközi szervezet vezetői a tálibokat tették felelőssé a gyilkosságokért.
Terry Jones szerint, aki korábban hotelmenedzserként dolgozott, igazságtalanul vádolják őt a tragédiákért. Tudta, veszélyes dologra készül, véleménye szerint azonban nem volt előre látható, hogy a provokációjával keltett düh hullámai emberi életeket követelnek. „Elszomorítanak a halálesetek, de ha visszamehetnék az időben, ugyanígy csinálnék mindent” – mondta el riportereknek a férfi, akinek megszállottsága anyagilag sem volt kifizetődő. A csődbe jutott lelkész jelenleg Az iszlám az ördögtől való című könyve (magyar pénzben mérve 2400 forint) és a kötet üzenetét hordozó bögrék (2800 forint), valamint antik bútorok internetes árusításából él. A róla szóló híradások szerint mihelyt sikerül eladnia a gyülekezetének otthonául szolgáló ingatlant, elhagyja a várost. A vásárlók azonban egyelőre nem jelentkeznek. (Gy. Á.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.