Képzőművészeti kitavaszodás a fővárosban

Már csak egy hét, és útjára indul az Art Moments – Klikkelj a kortársra! elnevezésű rendezvénysorozat tavaszi fordulója, amelyben összesen száz hazai és néhány külföldi fiatal kortárs képzőművész, alkotó munkáját állítják ki fővárosszerte galériákban, kávézókban, romkocsmákban, éttermekben, mozikban. A május elsejéig tartó képzőművészeti seregszemléhez több új hely is csatlakozott a tavalyi esemény népszerűségén felbuzdulva.

Makrai Sonja
2011. 04. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Art Moments célja már tavaly is a vizuális kultúra fejlesztésének elősegítése, a városi környezet felpezsdítése volt. Nádudvari Noémi, az esemény főkurátora szerint a tavaszi forduló anyagának összeállításánál alapvetően törekedett arra, hogy új alkotókat kutasson fel, mutasson be a közönségnek és a szakmának. – Az összeállításnál jobban koncentráltam arra, hogy a fiatalabbak, illetve a kevésbé ismert művészek kapjanak megmutatkozási felületet. A válogatásnál nem a kor volt a legfontosabb tényező, inkább a művek frissessége, fiatalossága alapján próbáltam szelektálni. Fontos szempont volt, hogy sokrétű körképet nyújtsunk, hogy többféle stílus, technika, médium, téma tudjon megmutatkozni. A majdani Spicy Collection 2011 összeállításánál a fő szempont nem az alkotó személye, hanem az alkotás minősége kell hogy meghatározó tényező legyen – vélekedik a kurátor. Így lehet majd találkozni a következő hetekben többek között Babos Zsili Bertalan, Bán Sarolta, Dés Márton, Takács Máté, a Létra Csoport, a Szabad Szoba, Farkas Kata vagy Timkó Bíborka műveivel a főváros valamely pontján. A tavaszi Art Moments kiállítói közé bekerült még a Sokszem Vizuális Művészeti Alapítvány is, amely fő céljául a művészeti ágak közti produktív kapcsolathoz szükséges fórum megteremtését tűzte ki, illetve vezetői fontosnak tartják a tudományos és a vizuális művészeti világ közötti széles körű kapcsolatteremtést, s a műfajok közötti átjárhatóságra is próbálják ösztönözni a hozzájuk csatlakozó alkotókat.
– A Sokszem céljai hasonlók az Art Momentséhez, ezért úgy gondoltuk, jó bemutatkozási lehetőség az alapítványnak a rendezvény, hogy szélesebb körben ismertebbé váljon, több ember felfigyeljen a munkájára – vélekedik Nádudvari Noémi.
A Retrock nevű retro ruhabolt sikerén felbuzdulva a szervezők tovább bővítették az alternatív kiállító helyszínek palettáját is: a könyvesboltkirakatok mellé az idén még OTP-fiókok kirakatai is beépültek a projektbe. De az Art Moments egyik újítása, hogy a rendezvény ideje alatt folyamatosan nyitva lesznek a műtermek, bárki betérhet, hogy testközelből lássa alkotni a művészeket, akik szívesen be is avatják a laikus szemlélőket a munkafolyamatok titkaiba.
A tavasz magával hozta a nyitott, szabadtéri szórakozóhelyek bevonását is, többek között a margitszigeti Holdudvarét, ahol a hely hivatalos megnyitójával egybekötve jövő pénteken tartják az Art Moments nyitóestjét is. A tavaszi forduló zsűrijét Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója, Borzák Márton a főtámogató részéről, Einspach Gábor igazságügyi festmény- és műtárgyszakértő, Gereben Kata művészettörténész, Fabricius Gábor esztéta, Nanushka divattervező, Starcz Ákos a Bookline képviseletében, Szabó Győző színész, valamint Winkler Nóra és Topor Tünde, az Art Magazin alapítói alkotják. A jövő héten kezdődő mustráról folyamatosan beszámolunk oldalunkon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.